A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1915. július
— •62 — 46. A mult e. kerületi gyűlés 229. pontja alatt leteszi az egyházmegyéinkhez a 127/1914. sz. konventi határozatban foglalt azon indítványt, hogy a reformáció évfordulójára valamely keresztyén szeretetintézmény felállításául gondoskodni igyekezzenek. Egyházmegyénk a lelkész-özvegyek évi segélyének és a Kálvineum tőkéjének megkétszerezésében látná a legméltóbb megünneplését a refoimáció 400-ados életének, ugy mint ezt a kerületi gyűlés is emliti, s ennek az eszmének megvalósítása érdekében felhivatnak lelkészek, gyülekezetek s minden buzgó hitsorsosok, hogy adakozással s erre való buzdítással minden lehetőt elkövessenek. 47. Tárgyalta az egyházmegyei közgyűlés Váczy Sándor szentkirály szabadjai tanito panaszát a menhelyi gyermekek tandijara nézve s következőleg határozott: Az egyházmegyei közgyűlés az 1915. évi március 29-én hadbavonult Váczy Sándor tanítónak a harctérről küldött levélbeli panaszát a presbitérium határozata ellen irányuló felebbezesnek tekinti, — s annak folytán a szentkirályszabadjai egyház presbiteriumák hatarozatát megváltoztatja, s az állami gyermekmenhelyből kihelyezett iskolás gyermekek után tandíj cimén az egyház részére az 1914/15. tanévre kiutalt összeg visszatartott felerészét is, — mint a gyermekek iskolázását végzett tanítót jogosan inegilletőt, Váczy Sándor tanító részére kifizetni rendeli.