A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1914. július

— 84 — GÓZON GYULA 1862—1914. Két hónap óta várom, hogy egy arra hivatott baráti kéz megemlékezik anyaszentegyházunknak ügyéért még megannyi nemes lángtól égett, a szó legigazibb éltelmében vett hü szolgájáról és vigasztalásunkra elmondja korán elköltözött társunk életpályájának főbb mozzanatait, hogy balzsamot öntsön a korai veszteség fájdalmától sajgó sebeinkre ... De hiába várom ! Engedve azért a több oldalról jött felhívásnak, nehogy felejthetetlen barátomról e becses lapban ne legyen emlités: rajzolni óhajtom az ő áldott emlékét. Pedig olyan keserves reám nézve ez a megbízatás, eleget tenni a hivatalos kötelességnek akkor, midőn az én szemeim is könytől nedvesek, az én szivem is az ő korai elvesztése feletti bánattól sajog ! Ki hitte volna, hogy ily váratlanul, ily hamar elmegy sorainkból? Soha se hittem, hogy a kegyetlen sors ily gyorsan ragadja el mellőlem azt a férfiút, akihez két évtizednél hosszabb igaz barátság fűzött, soha sem gondoltam, hogy csak azt a hideg jobbot kell megszorítanom, mely nem oly rég még oly meleg kézfogással búcsúzott el tőlem — holnapig. Tegnap még köztünk élt! Szemében ragyogott a jóság, homlokán fénylett a becsület, ajkán a lelki fegyver. Istennek igéje, lelke tele szeretett egyháza, az iskolák, a közügy, az emberiség érdekeiért semmi fáradtságtól s áldozatkészségtől vissza nem rettenő fáradhatatlan munkakedvvel. És most már mindennek vége. Nem hallhatjuk zengzetesen csengő, kedves hangját, a kedvesei és barátaiért egyaránt érző nemes szivének dobogását. Olyannak érzem őt szivemben, mintha csak valami legendás tünemény volna, aki nagyon-nagyon régen élt, mert napjainkban ritkák az olyan emberek, amilyen ő volt. Gózon Gyula 1862 március 14-én született Szentgyörgyvölgyén, ahol atyja, Imre, tanitó volt és most is él. Ő vezette be a tudomány elemeibe és csepegtette fogékony lelkébe a