A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1914. július

— 7 — A viszonyok és körülmények között, melyek egyházunk fejlődését irányítják, nagymérvű tevékenységre van szükség. Én a magam részéről ugy az egyházigazgatás, mint a hitélet fejlesztése terén oda fogok törekedni, hogy szentegyházunk virágzását előmozdítsam, erre kérem a szives buzgó támogatást! Az egyházmegyére, annak Esperesére, minden tisztviselői karára és minden tagjaira Isten áldását kérve, elfoglalom Gondnoki székemet. (Éljenzés.) A gondnokot Esperes ur és az egyházmegyei közgyűlés jókivánataival veszi körül. 7. Esperes ur benyújtja és Szilassy Sándor felolvassa a mult évre vonatkozó esperesi jelentést: Nagyságos és Nagytiszteletü Egyházmegyei Közgyűlés! Elborult lélekkel, szivemben fájó érzésekkel fogok esperesi jelentésemhez, - mert ez az év — melyről jelentésem szól, gyászbetükkel van beirva az életnek könyvébe, a végtelen idők folyvást változó lapjaira, Dunántuli egyházkerületünk s Anyaszentegyházunk történetébe. Mert leesett a mi fejünknek koronája s a mi nagy nevü, fáradhatatlan tevékenységű s a krisztusi szeretetnek s páratlan keresztyéni jóindulatnak megtestesült képviselője: Főtiszteletü és Méltóságos dr. Antal Gábor püspök ur nincs többé ! A szomorú valót nem is akarjuk elhinni! Hiszen a mult kerületi gyűlésen, Pozsonyban még Ő vezette teljes erővel, szokott tapintattal a kerületi ügyek intézését. És az őszi évszak november havában már a szomorú elmúlásról fújdogált Komárom felől a szellő, szárnyaira vévén a mózesi ének ama szomorú dallamát: „Az embereket Te meghagyod halni!" S amitől féltünk, amitől remegtünk, csakugyan meg is történt. Mindnyájunkat megrendített, lélekben levert s gyászba öltöztetett folyó év január hó 14-én a gyors szárnyakon repülő hir, amely tudatta, hogy nagynevű püspökünk, Főpásztorunk, a közügyek prófétailag felkent bajnoka, -életének 71-ik püspökségének 18-ik évében az Urban elszenderült, élni, munkálkodni megszűnt.