A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1914. július

— 10 — az irányitóját sirató község, s mindenek felett sirt és gyászba öltözött a szerető hitvestársat vesztő feleség, sirtak a jóságos édes apát vesztett gyermekek. Még ki sem hült hamvai felett szépen és nemesen, mindenektől elismerőleg nyilatkozott meg az emberi hála. Azonban fájdalom ! Mielőtt testet ölthetett volna, letarolta azt és semmivé tette a mindennapi életnek önző számítása. A gyászoló családnak méltán hullatott könnyeit szárítsa fel a mindenható Isteni Gondviselés, az elhunyt jóbarátnak és kartársnak a hiven végzett munka után legyen álma édes, nyugalma üdvösségadó és zavartalan azok alatt a hantok alatt, melyeknek minden rögéért és poráért önzetlenül oly szívesen fáradott. Egyházunk veteményes kertjének, az iskolának is meg volt ez év folyamán a nem várt halottja és gyásza. Nagy Dénes, a vilonyai ref. egyháznak tizennyolc éven keresztül volt tanítója, 46 éves korában meghalt. Pályáját traktusunkban 1887-ben kezdette Balatonfüreden, azután szolgált Alsóörsön, Csórón, s innét választatott el 1896-ban Vilonyára. tiű és szorgalmas munkás volt. Mig ereje és egészsége engedte, sikerrel nevelt fiakat és leányokat a hazának és az egyháznak. Mert mint életrajzában maga mondja: „Pályámat magam választottam, azt szeretem, vele elégedett vagyok, terheit jó szivvel hordozom. Törekvésem oda irányul, hogy hazámnak és egyházamnak hű fia legyek, s azoknak hű honfiakat és leányokat neveljek." Elhunyt kartárs ! Célodat elérted, törekvéseidet megvalósítottad. önzetlen és hű munkád után jutalmad a jók elismerése és az örök boldogság. Hátramaradt szerető családodnak pedig a Mindenható Atya legyen vigasztalója és istápolója. Volt egyetemes ref. anyaszentegyházunknak is egy méltán megsiratott halottja. A tiszáninneni ref. egyházkerületnek költői lelkületü, mély tudománnyal ékeskedő püspöke: méltóságos és főtisztelendő Fejes István Püspök Ur.