A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1912. július
— 61 — A mindennapiaknál összesen 202, az ismétlőknél 40 másfelekezetü. A ref. vallású mindennapi tankötelesek osztályok szerint a következőleg oszlottak meg: az I. osztályban volt 390, a II-ban 385, a Ill-ban 331, a IV-ben 343, az V-ben 274, a VI-ban 175 tanköteles, illetve feljáró. Visszamaradt az I. osztályban 43, vagyis az összes első osztálybelieknek ll°/o-a, a Il-ban 16 = 4-l°/o, a 111-ban 11 — 3.3°/o, a 1 V-ben 3 = 0"87°/o, az V-ben 4 = f4 0/o, a Vl-ban = 0%. 8. A más felekezetű tanintézetekbe járt ref. vallású növendékek vallásos oktatására nézve a beérkezett jelentések alapján a következőket jelentem: I. A veszprémi angol kisasszonyok és nővérek zárdájába járt 15 leánynövendék. A vallást tanította Demjén Márton ref. lelkész heti egy órán. A vizsga jun. hó 5-én tartatott meg Kelemen Imre ref. gondnok, Bertalan Károly tanár és presbiter, Fekete Zoltán és Dr. Kőváry Sándor tanár urak jelenlétében „jeles" eredménnyel. II. Ugyan Veszprémben a róm. kath. főgimnáziumba járt 16 növendék. A vallást tanította Demjén Márton ref. lelkész heti egy órán. A vizsga junius hó 8-án tartatott meg a fentiek jelenlétében „jeles" eredménnyel. III. Ugyancsak Veszprémben az állami polgári fiúiskolába járt 18 növendék. A vallást tanította Demjén Márton ref. leik. heti két órán. A vizsga junius 15-én tartatott meg a fentiek jelenlétében „jeles" eredménnyel. IV. Ugyancsak Veszprémben az iparos- és kereskedőtanonc-iskolába járt 20 növendék. A vallást tanította Demjén Márton lelkész heti egy órán. A vizsga junius 6-án tartatott meg a fentiek jelenlétében „jeles" eredménnyel. V. Ugyan Veszprémben a felső kereskedelmi iskolába járt 5 növendék. A vallást tanította Demjén Márton ref. lelkész heti egy órán. A vizsga junius 19-én tartatott meg a lentiek jelenlétében „jeles" eredménnyel. VI. A balatonfüredi állami polgári fiu-iskolába járt 36 nö-