A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1912. július

— 5 — elmúlt esztendőt illetőleg, a következőkben van szerencséin megtenni. 1. Kezdem azon, hogy a mulandóság törvényéből kifolyólag egyházmegyei munkások nem vagyunk annyian, mint voltunk. A halál angyala és komor szele ez esztendőben is ellátogatott hozzánk s tisztviselőink közül hármat szólított és sodort el a megígért 70—80 esztendőn belül. Sok szenvedés és ebből folyó sok évi gyengélkedés után 1911. aug. 8-án vett bucsut az élettől tek. Galamb István egyházmegyei tanácsbiró ur. Munkának élt teljes életében, több évtizeden át mint kir. járásbiró, azután mint okleveles ügyvéd nagy tehetséggel, sikerrel munkált a pályán, mit az isteni gondviselés számára elhatározott. Egyházmegyénket mint világi tanácsbiró egy évtizeden keresztül hűségesen szolgálta odaadó s lelkiismeretes birói munkásságával. A mindenható isteni gondviselés adjon édes nyugalmat a hü munkásnak, vigasztalást, enyhületet a kesergő özvegynek s kedves gyermekeinek! Soós Lajos szentantalfai tanitó 1911. október 18-án, Kenyér István vászolyi tanitó 1911. december 25-én, amikor még több éveket reménylettek az isten kegyelméből maguknak, tették le a vándorbotot, amelynek segélyével Istentől nyert tehetségeik szerint munkálva haladtak az élet rögös utain. Testileg meggyengülve, erőben megfogyatkozva hivatalos nyugalombavonulásra ajánltatott mindegyik az egyházi főhatóság által, mielőtt azonban megtörtént volna a földi küzdelmek elleni nyugalombavonulás, az isteni bölcs Gondviselés közbejöttével édes nyugalmat találtak mindketten ott, ahol az elfáradt vándornak jól esik a megpihenés, ott, ahol „már nem fáj semmi, nem bánt senki!" A több évtizedeken át testi és lelki tehetségeik szerint verejtékező munkásoknak .kívánjunk mindnyájan zavartalan nyugalmat a földben, megérdemelt jutalmat ott, hol megtalálja mindenki azt a boldogságot, amiért e földön verejtékezett! 2. Fájó szívvel, igaz keresztyéni részvéttel kerestem fel siirgönyileg főtiszteletü és méltóságos Dr. Antal Gábor püspök