A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1909. július
— 43 — erősíteni kéri. Szabatosság okáért uj rlijlevelében felveszi a lelkész fizetésébe először is lakást, másodszor, hogy ölfa-járandősága a lelkésznek beszállítva adatik, harmadszor, mivel Soóly nem állandóan, hanem csak időlegesen társittatott Hajmáskérhez, az onnan járó fizetés nem a rendes tételek közé, hanem a „Függelék"-be vétetett, annál is inkább, mert a Soólyból járó fizetés a régi dijlevelekbe egyáltalán nincs is felvéve. Minden téves magyarázatok kikerülése végett a régi dijlevélben a „Függelék" II. sz. alatt felvett legelőilleték adója, mint amely tévesen van a lelkészre irva, az uj dijlevélben a gyülekezet terhére vétetett fel, mert hisz az 1878. évi április 30-án tartott egyházmegyei gyűlés jegyzökönyve 24. pontja alatt már kimondta Hajmáskérre vonatkozólag, hogy a legelöminöségü föld utáni adót az egyház tartozik fizetni. Fizette is az egyház mindig, mint ezt a számadások is igazolják. Miután az uj dijlevél a régebbi dijlevéltől lényegében semmi eltérést nem tartalmaz és főleg, mert a gyülekezetre semmi uj terhet nem ró, a lelkész fizetését pedig körülményesebben határozza meg: az egyházmegye közgyűlése azt jóváhagyja s megerősítés végett az egyházkerületi közgyűlésre felterjeszteni rendeli. 33. A balatonkövesd-csopak-paloznaki egyház kéri azon adásvételi szerződésének jóváhagyását, melyet Págyi Gábor és neje Nagy Eszter balatonkövesdi lakosokkal kötött, mely szerint az egyház a Balatonkövesd község 2-ik számú telekkönyvében A. f 3. sor-, 174. hr. sz. szántót és a 75. számú tkjvében 2. sor-, 175. hr. sz. szántót a falu körül 2526 D-Öl területet a fenti vevőknek 3000 korona vételárért eladta. Minthogy az egyház kimutatja ezen eladásnak előnyös voltát, azt az egyházmegye közgyűlése megerősíti. Utasítja azonban a balatonkövesd-csopak-paloznaki egyházat, hogy az eladott ingatlan árát, addig is, mig azon megfelelő helyen ingatlan vétetik, elidegeníthetetlen törzsvagyonként kezelje s kamatait pedig a lelkész- és tanítónak érdekelt arányban évenként szolgáltassa ki. 34. A csóri egyház beterjeszti jóváhagyás végett adásvevési szerződését, melyet Nagy József csóri lakossal kötött. Ezen adásvételi szerződés szerint a csóri egyház a Csór község 168. sz. tjkvé-