A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1908. augusztus

— 7 kisszöllösi egyház tagjai, kik kevés kivétellel, hosszú szolgálata után mind az ö tanítványai, hitben, lélekben erös egyéniségek, hasznos, értelmes tagjai a társadalomnak, a hazának, s áldozatkész, buzgó munkásai egyházunknak. Elszenderült kedves kartársunk! Hü voltál a kevésen, s most többre bízatván, legyen nyugodalmad édes, emléked áldott! De nem mulaszthatom el, hogy ama nagy, általános és méltó gyászt és fájdalmat keltő veszteségről is meg ne emlékezzem, mely egyetemes egyházunkat érte két föpásztorunk kidöltével: dr. Bartók György és Kiss Áron püspökök halálával. Élete javakorát élte az egyik; agg korát a másik. Még egész férfi volt, s közügyeinknek egyik legtehetősebb munkása, vallásunk leghívebb örállója amaz; akinek tudományát, elméje világát s hasznos tapasztalatait oly szívesen vette igénybe nemrég is törvényhozó testületünk; de fáradt, kimerült harczos volt a másik, aki 93 év terhét emelte roskadozó vállain, akinek erös karjai egy emberöltön keresztül nem szűntek meg közegyházunk s a magyarság ügyének fölvirágoztatásán, jólétének emelésén fáradozni, aki egykor résztvevőn a szabadságharczban, ugy is mint lelkész, ugy is mint iró, kiváló, jelentékeny szerepkört töltött be, s férfikorának teljében, messze kiható, egyházi s társadalmi munkásságával, bámulatos kitartásával oly emlékeket szerzett magának, melyek soha el nem enyésznek s időnként meg-megújulnak egyházunk irodalmában s törvényhozásában! Maradjon is meg emléke közöttünk örökké! Maradjon meg mindkettőé! A tetterőtől duzzadó férfié s a vezérségben kifáradt öregé: ősz Áronunké ! . . . De könyhullatásaink ellenében mutatkozik enyhítő s vigasztaló szivárvány is. Ború után derű, könyhullatás után édesen jóleső örömsugár. Egyházlátogatás alkalmával örömmel értesültem — Jubileumok nem hivatalosan, de bizalmasan — arról, hogy papkeszi ünnepek." és tótvázsonyi híveink, egy negyedszázadon át körükben munkálkodó lelkészeiknek, 25 éves szolgálatuk alkalmából: jubileumi ünnepélyt rendeztek. Nem sippal és dobbal, hanem zajtalanul, a szeretet édes melegétől lelkesülve ölelték őket kebleikre. Szép s — kivált napjainkban! — ritka erény az elismerés ; s adja a kegyelem Istene, hogy kedves kartársaink ebben