A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1901. július
— 11 Tüzkárb iztositás. Minden egyházaink épületei biztosítva vannak az »Adriánál« kerületi kapcsolatban. 111. Tanügy. Az iskolákat egész egyházmegyében meglátogattam s azok szellemi és erkölcsi állapotát megfigyeltem, de miután ez utamon a tanügyi biz. elnök kisért s ez áz ügy szorosabb értelemben annak körébe tartozik: a részletes jelentést annak hagyom fenn. Én itt röviden csak annyit jelzek, hogy az iskolákat általában ugy szellemi, mint erkölcsi tekintetben megfelelőnek találtam. IV. Az egyházi hivatalnokokra vonatkozó s más vegyes kérdések. A gyülekezetek és a hivatalnokok közti jó békesség, mely a mult évben általában mindenütt meg volt, s melyről oly édes örömmel jelentettem, fájdalom, ez évben három gyülekezetben nem volt feltalálható. Két helyen, úgymint: Csórón és Arácson, az előbbi helyen a személyes ellentétek, utóbbi helyen a lelkész által tett épitkezésből kifolyó különbözetek kiegyenlítésével sikerült a békét személyes közreműködésemmel helyreállítani, Tihanyban azonban, hol a személyes ellentétek nagyon kiélesedtek, s ahol az elöljáróság oly magasfoku követeléssel lépett fel a béke feltételéül (lelkésznek elmozdítását kívánta), mely elnöki jogom hatáskörét felülmulta; fájdalom, a békesség nem jött létre. Ennélfogva utasítom az elöljáróságot, hogy panaszát irásba foglalva, jelentse be az egyházmegyei közgyűléshez. Ez egy eset kivételével a többi helyek felett a békesség angyala lebeg s lebegjen is megszűnés nélkül örökké ! A temetőhelyek mindenütt gondozva s zárva vannak. Mult évi julius 2-án tartott egyházmegyei rendes közgyűlésünktől a mai közgyűlésünk napjáig merültek fel egyházmegyénk életéhen oly különösebb események, melyeket méltónak tartok, hogy jelentésemben — legalább röviden — felemlítsek a következő renddel: A b.-kövesd csopak-paloznaki egyesült egyház 1900. évi okt. hó 28-án tartotta temploma 100-éves örömünnepét; ekkor szólalt meg először a nevezetes napra szerzett pedálos hármonium is, me-