A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1900. július
— 42 — gondnok és tanitó urakat, hogy ez uj rendtartáshoz szigorúan alkalmazkodjanak. 40. Egyházmegyei tanügyi bizottsági elnök beterjeszti az 1899/900. tanévró'l szóló jelentését, mely szerint az egyházmegye területén levó' anya- és leányegyházak összesen 44 felekezeti jellegű iskolát tartottak fenn, melyek a körlelkészek által mind megvizsgáltattak és az egy tótvázsonyi iskola kivételével, hol a tanitó súlyos betegsége folytán a tanítás szünetelt, meg is osztályoztattak. Az egy hajmáskéri iskola kivételével a törvény kellékeinek mind megfelelnek és fölszerelés tekintetében is — bár 3/ i részben hiányosak — de a legszükségesebb taneszközökkel mindannyian birnak. 1840 tanköteles közül 17 nem járt iskolába, de e 17 közül is 6 törvényesen fel lett mentve az iskolába járás kötelezettsége alul; úgyszintén a 792 ismétlő tanköteles közt is csak 17 volt olyan, aki a tauórákat fölmentetlenül hanyagolta el. Az iskolai szorgalomidő átlag 9—10 hónapig rendesen betartatott. Azon 3 — 4 egyház, illetve iskola, melyben a szorgalomidő 9 hónapnál kevesebb volt, igazolta azt elfogadható okokkal, u. m. betegség, tanitóváltozás és épitéssel. A tananyag is átlag a megállapitott tanterv szerint vitetett keresztül; csupán 5 iskolábau tért el a tanitó attól. Osztályozva csupán a tótvázsonyi iskola nem volt, a tanitónak fentebb emiitett betegsége és igy a tanítás szünetelése miatt. A többi 43 megvizsgált iskolában az osztályozás a következő volt: Jelesek: Magyar-Barnag, Veszprém fiu, Szentgál nagyobb fiu, nagyobb leány, kisebb vegyes, Mencshely, Vámos nagyobb és kisebb, Moha, Jszka-Szent-György, Hajmáskér, Szent-István, Balaton-Füred kisebb és nagyobb, Szent-Antalfa, Köveskálla, Lovas, Szent-Király-Szabadja kisebb és Litér iskolái (19); jók: Eöcs, B.-K.-Szőllős, Várpalota, Vilonya, Kádárta, B.-Udvari, Tihany, B.-Kövesd, Arács, N.-Pécsely, Monoszló, Henye, FelsőÖrs, Szent-Király-Szabadja nagyobb, Vörös-Berény és Papkeszi iskolái (16); kielégítők: Veszprém leány, Csurgó nagyobb és kisebb, Inota, Csoór, Soóly, Rátóth és A.-Örs iskolái (8.) A tanügyi bizottság elnökének ezen jelentését a közgyűlés tudomásul veszi; de tekintettel az uj rendtartás rendelkezésére, jövőben nemcsak az általános statisztikai dolgokról, hanem az iskoláknak belviszonyaira vonat-