A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1894. március, 1894. augusztus

Tartalomjegyzék

vagy mi gátolja azt, s arról szóló jelentését 30 nap alatt az elnökséghez küldje fel. 40. Ugyanaz naplója XI. száma alatt jelenti, hog} 7 Sze­pezd leány-egyházunk tanitó szünetet kér, hogy tőkét gyűjt­hessen a tanitó fizetési minimum fedezhetósére, mit annyival inkább megadliatónak véleményez, mert a moghirdetott pá­lyázat eredménytelen maradt, iskola köteles gyermekeink pe­dig az ág. hitv. ev. atyafiak iskolájába, az illető jeles tanítóval kötött szerződés értelmében járhatnak. Jelenti továbbá, bogy Szalay Károly nyugalm. tanitó ur hitvallásunk alap elveiro a gyermekeket tanitja s az isteni tiszteleteket minden javadal­mazás nélkül teljesiti. A tanitó szünetet azon indokból, bogy a gyer­mekek iskolázásáról megfelelően gondoskodott az egy­ház, megengedi az e. m. Szalay Károly nyugalm. ta­nító urnák pedig elismerését és köszönetét nyilvánítja nemes szívre valló, önfeláldozó szolgálataiért. 41. Ugyanaz naplója XXIII. száma alatt jelenti, hogy Sólyon az egyházlátogatási 33-ik kérdésnél utasította az egy­ház presbytériumát, hogy 100 írton fülüllevő adósleveleit ke­beleztesse be, a 100 frton alóliakat pedig kezesekkel látassa el s ha ezen kötelességét elmulasztaná, a felelősség illetve kár­térítési kötelezettség őt térbeli. Az e. m. közgy. meghngyja a sólyi gondnoknak, hogy 60 nap alatt esperes urnái igazolja, bekeblez­tette-e a 100 frton felüli adósleveleket, illetve meg­felelő kezesekkel elláttatta-e, mert ennek elmulasztása esetén az iránt fog intézkedni, hogy a kellően nem biztosított összegek a gondnok magán vagyonára biz­tosíttassanak. 42. Ugyanaz naplója XXIX. száma alatt jelenti, hogy a balaton-udvari-i egyh. évi állandó segély nélkül nem tudja magát fentartani. Jelen e. m. közgy. jkönyv 48. száma alatt meg­felelő segélyezéséről gondoskodik a közgyűlés. 43. Ugyanaz naplója XXXV. száma alatt jelenti, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom