A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1890. augusztus
— 23 — E kerületi határozat ügyelőmben tartására felhivatnak mindazon lelkészek, kiknek gyülekezetében özvegyek laknak. 38. Az 188Ü. szept ekgyjk. 121. sz. a. felhivatnak az e. megyék, hogy az 1878. évi októberi gyűlés jkönyvének 350. pontjában foglalt, a geresdi egyezség korszerű átalakítására vonatkozó munkálatra, véleményes jelentést terjesszenek a jövő tx ker. gyűlés elé. Esperes ur ez ügyet, előkészítés végett, kiadta az e. ni. aljegyzőnek, ki átvizsgálván az idézett j. könyvi jxmtban foglalt munkálatot: azt a C) 2. a) kikezdésig, mint a fenálló egyezség szellemével s a mostani törvényekkel együtt elfogadásra ajánlja, de már a C) 2. a) pontnak az érvényben levő egyezség szelleméből kiindulva, következő szerkezetet kivan adatni: „Ha valamelyik felekezet tagjai a másik felekezet lelkésze és tanítójának, vagy csak az egyiknek is templomi hivatalos szolgálatával élnek: azért tőlük a másik felekezet egyháza vagy gyülekezete, egyházi szolgái készpénz-, terménys szolgálatban megszabott fizetésének pótlására nem követelhet többet, mint a mennyit saját hasonló sorsú hívei fizetni vagy szolgálni tartoznak. Ezen fizetést, legyen az készpénz, tennosztuiéuy vagy nmnka-váltság, mindenkorsaját kebelükből választott gondnok szedje be, vegye át, és azután két egyenlő részre osztva szolgáltassa az egyik részt az egyik. — a másik részt a másik gondnokának kezeihez." A. C) 2. a) pont ilyetén változtatásának indokai: 1. Több helyen a lelkészi dijlevelekbe is fel van véve a más testvér liitfelekezetüektől bizonyos járandóság; lia tehát a szolgálat ingyenesnek mondatnék ki, conventió csorbítás okoztatnék. < 2. Vannak oly helyek is, mint a minő Varsány, hol két leányegyház vau, s a kettő is csak együttvéve képes eltartani egy élőkönyürgöt; — az ily helyeken, ingyenes szolgálat mellett, lehetetlenné tétetnék bárminő egyháznak is lenntarthatása. o. Könnyen viszályok forrásává változhatnék, ha meghagyatnék az idézett pont, mert találkozhatnának egy vagy más