A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. július

Tartalomjegyzék

Ereken az összegeken felül tettek alapít­ványokat jTie? 1 ket itt felsorolni nem kivánok, mert az alapítványokról a tárgysorozatban van szó az alapító levelek megerősítése kapcsán. Tisztetettel kérem a Nagytiszteletü kgyház­megyei Közgyűlést>hogy a 20,- penget és az azon felül adakozók számára jegyzőkönyvi ki­vonat formájában szíveskedjék köszönetét tol­mácsolni. A szegény sorsú iskolás gyermekeket ebben az évben is a legtöbb egyházban segítet­ték taneszközökkel,ruhával.A szegénysorsu egy­háztagokat pedig a szükséghez képest minde­nütt .Rendszeres szegénygondozás azonban alig néhány helyen történik.Az egyház és iskolai ' ügyek előbbvitelére nagyobb beruházások nem történtek,csak a szükséges javításokat esz­köz Ölt ék. Komolyabb és intézkedést igénylő fe­lekezeti sérelmet nem jelentettek.Az egyházi közigazgatást illetőleg a gondnokokat minde­nütt 3 évre választják.A presbitériumok sza­bályszerűen varrnak szervezve és tagjaikat 3 évenként újra választják.Presbiteri és köz­gyűlési jegyzőkönyveket mindenütt vezetnek. A konventi»kerületi és egyházmegyei jegyző­könyvek mindenütt meg vannak,a régiek azonban a legtöbb gyülekezetben hiányosak.Régebbi ok­irabokat az előző években felsoroltakon kivül nem jelentettek.Az ingatlanokra az egyház tu­lajdonjoga mindenütt te .ekkönyvezve van.Az egyházi hivatalnokok javadalmazásául szolgáló földek állami adóját mindenütt az előző évek gyakorlata szerint fizetik.Az egyházkerületi, főiskolai,egyházmegyei,közalapi és orsz.lelk. nyugd.intézeti járulékokat nagy részben befi­zették.Az egyházmegye által javasolni és ki­osztani szokott segélyek a tárgysorozatba van­nak felvéve. III.Tanügyet illetől eg. Az iskolákat az egyházlátogat as alkalmával mindenütt megvizs­gáltuk és ez alkalommal is a vallás és ének­tanítás ellenőrzésére helyeztük a fő súlyt. Bár a katonai behívások meglehetős zavart o­kGztak,áG a behívott tanitók megfelelő helyet­tesítéséről mindenütt gondoskodtak és így az előirt tananyagot mindenütt elvégezték.Tani­tók a lelkészeknek a belmissziói munkában se­gédkeztek. Ahol a tanitás terén mégis némi hi­ányt vagy mulasztást tapasztaltunk,az illető­ket kötelességeik pontosabb teljesítésére uta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom