A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. július
28 Igazgatótanács a kérelmet a közgyűlés elé terjeszti intézkedés végett. 7. Deák József etei lelkész a gyámintézeti tagsági dijak leszállítását índitványoza. Igazgatótanács az indítványt elintézés végett a kgy. elé terjeszti. 8. Elnök a megjelentek fáradozását megköszönve a gyűlést bezárja. Kmf. Lőke Károly s. k„ Nagy Kornél s. k., gy. i. elnök. gy. i. jegyző. Jegyzőkönyv. Felvétetett Komáromban 1934 évi jul. hó 17-én a tatai ref. egyhm.lelkész gyámintézet kögyűlésén Jelenvoltak: Löke Károly esperes elnöklete mellett: Thaly Dezső e. m. gondok, Komjáthy Aladár, Csizmadia Dániel, Tapsonyi Sándor, Győry Elemér, Besse Lajos, Deák József Kiss Lajos, Mikos Lajos, Gál Endre, Baráth József, Maller Kálmán, Tóth Sándor, Kelemen Béla, Nagy Sándor, Mészáros Sándor, Sári Imre, Kurucz Gyula, Sáhó István, Komjáthy János, Süvegh István, Mogyoródi Dénes László Géza, Kiss Gyula Somogyi István és Nagy Kornél. 1. Elnök a megjelentek szives üdvözlése után a gyűlést megnyitja. 2 Olvastatott a gyámint. igazgatótanácsának 1934 évi jan. 24 -én tartott gyűlésének jkv.-e. t A gyámintézeti közgyűlésen a hozott határozatokat jóváhagyólag tudomásul, veszi és megerősítés véget az egyházmegyei közgyűlés elé terjeszti. 3. Olvastatott Deák József etei lelkésznek a gyámint. tagdijak leszállítására vonatkozó indítványa. a közgy. a mostani tagdijak fenntartása mellett foglalt állást, 4. Olvastatott Gál Endre tatai lelkésznek azon kérelme, hogy gyámint. tagsági dija 16 P.-ről 12 P.-re szállitassék le és a hátralékos tagsági dijait részletekben fizethesse. A kgy. Gál Endre tatai lelkész tagsági diját 12 P.re leszállítja és engedélyt ad arra, hogy hátralékos tagsági dijait tetszés szerinti részletekben fizethesse. 5. Elnök a megjelentek szives fáradozását megköszönve a gyűlést berekeszti. Kmf. Jegyzette: Nagy Kornél s. k., gyámint. jegyző. Lőke Károly s. k., gyámint. elnök. Az egyhm. kgy, a lelkész gyámint. igazgatótanács és kgy. jkvben foglaltakat tudomásul veszi és határozati erőre emeli.