A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. július

- 34 — szerint nevezettek 100 P alapítványt tettek készpénzben a győri egyház részére egyházfenntartási alap céljára azzal, hogy az összeg ugyanazon célt szolgáló ingatlanba befektethető. Az egyházmegyei közgyűlés a szabályszerűen kiállí­tott alapító-leveleket jóváhagyja és megerősíti. A meg­erősítési záradéknak az alapító-levelekre rávezetésével elnökséget megbízza és annak megtörténte után végleges megerősítés végett a főtiszteletü kerületi közgyűlésre felterjeszteni határozza. A megerősített alapító-levelek egy példányát megőrzés végett az egyházmegyei pénz­tárban elhelyezni rendeli. Alapítványttevők nemes alapít­ványáért hálás köszönetét és elismerését nyilvánítja. 65. A tatai egyház beterjeszti Herczegh Mihály négy pél­dányban kiállított alapító-levelét, mely szerint nevezett a tulaj­donát képező, a tatai 525. sz. tkvi betétben A. 1. és 2. srsz. 3153. és 3152. hrszám alatt bejegyzett ingatlanból a tatai ref. egyház részére alapítványt létesít abból a célból, hogy az egy­ház tisztességes eltemetéséről gondoskodni tartozik s a földe­ken, a templom udvar karbantartására gyümölcsös létesítendő az alapító-levélben foglalt kikötések mellett. A szabályszerűen kiállított alapító-leveleket az egy­házmegyei közgyűlés a tatai egyház elfogadó határozata alapján jóváhagyja és megerősíti. A megerősítési zára­dékkal ellátottan végleges megerősítés végett a főtisz­teletü kerületi közgyűlésre felterjeszti s annak megtör­ténte után az alapító-levelek egy példányát az egyház­megyei pénztárban megőrizni rendeli. Alapítványttevő­nek nemeslelkü alapítványáért hálás köszönetét és elis­merését nyilvánítja. 66. A tatai egyház beterjeszti azon négy példányban ki­állított alapító-levelet, mely szerint az egyház presbitériuma néhai Dózsa József volt tatai lelkipásztor emlékének megörö­kítésére gyűjtés és annak kamataiból szegény gyermekek segé­lyezésére 272 P 66 f alapítványt létesített azzal, hogy a kama­tok mindaddig a tőkéhez Írandók, mig az összeg az 500 pengőt el nem éri. Az egyházmegyei közgyűlés a szabályszerűen ki­állított alapító-leveleket jóváhagyja és megerősíti. A meg­erősítési záradéknak az alapító-levelekre rávezetésével elnökséget megbízza, végleges megerősítés végett a fő­tiszteletü kerületi közgyűlésre felterjeszti és annak meg­történte után az alapító-levelek egy példányát az egyház­megyei pénztárban megőrizni rendeli. A tatai egyház

Next

/
Oldalképek
Tartalom