A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. július
18 örömünkét elnyomja a bánat, hogy Te megválsz attól a helytől, amely oly hosszú ideig munkásságodnak, megértő kormányzásodnak, gondoskodó jóakaratodnak, de oly sok sikernek is helye volt. Eltávozol, hogy egy hosszú, kiválóan tisztes élet fárasztó muukássága után megnyugvást, pihenést keress. Még egy évvel előbb is abban a reményben ringattuk magunkat, hogy nem csak szellemileg maradsz vezérünk, de megtartod a vezetésnek külső atributumát is a mi kérésünkre, akikhez — mi ugy érezzük — a szeretetnek oly sok és erős szála fűzött és kapcsol ma is De az akarat hajlíthatlansága, mely jellemednek mindig sajátossága volt, meggyőzött bennünket arról, hogy ezúttal marasztalásunk hiábavaló. Tudjuk mi azt nagyon jól, hogy annyi év terhe, annyi munkásság okozta fáradtság jogosan kívánkozik a nyugalom után; de mégis reméltük, hogy együttes kéréssel megtaláljuk a módot az esperesi állás megtartására. Nem értük el. Nem panaszként mondjuk, mert hiszen oly hosszú nagyon tisztes szolgálat után nem panasz illik ajakunkra, hanem a dicsekedés hangja, hogy bár érdemekben gazdag életed folyama alatt a mi egyházmegyénk szerény keretét messze túlhaladó munkásságra hívattál el akkor, amikor — az akkori szokásokhoz képest — fiatalon egyházkerületi számvevővé, maid egyházkerületi egyházi tanácsbíróvá választattál el; a második és harmadik zsinaton kifejtett tevékenységed s egyetemes konventi munkásságod folytán — ez utóbbi majdnem minden bizottsága — igényt formált okosságodra, a főiskolai gondnokság sok idődet lekötötte, mégis mi úgy tudtuk, úgy éreztük, hogy igazában a mienk voltál. Nemcsak azért, mert a tatai egyházmegye volt az a talaj, amelyen a bíztató, éltető erőt merítetted, hanem szíved érzése szerint. És mégis fényes tehetséged és munkásságod hatását és eredményét én az esperesi mintaszerű kormányzáson kívül vélem feltalálni, mert nem itt nyílott meg az alkalom azok bemutatására. Az egyik — ha jól tudom — a második zsinaton történt; a consistoriális és presbiteriális rendszer összeütközése alkalmával, amikor nem utolsó sorban segítetted a mi történeti fejlődésünknek megfelelő presbiteri rendszert győ-