A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1908. július

74 igazgatási államsegélynek kerületünkre esendő részéből kegyeskedjék azt 5 éven keresztül pótolni. 74. Az 1907. évi egyhm. kgy. jkvi 60. p. a. határozatával a lelkészi és tanítói díjleveleknek a konventi és ker. utasítások szerint pénzértékre felbecslését és az esperesi hivatalhoz beküldését rendelvén el, felhivatnak mindazon egyházak presbitériumai, melyek még e tárgybani kötelezettségüknek eleget nem tettek, annak mielőbbi teljesítésére. 75. U. a. kgy. jkvi 43. sz. határozatával vé­leményes javaslattétel céljából kiadott, a. nagyig­máudi ref. egyház temető-rendezési szabályzata, tekintettel arra, hogy a szabályzat szerint tervezett bizottságnak nem adható oly jog, mely a presbitériumnak vagyonkezelési és az anyagi ügyek feletti őrködési jogát távolról is érinteni, korlátolni látszik ; tekintettel arra, hogy a szabályzat több pontjaiban beleütkö­zik az orsz. közegészségügyi törvénybe, — egyházhatóságilag megerősíthető nem volt; minélfogva az egyházi és és polgári törvé­nyeknek figyelembevételéveli ujabb kidolgozás és tárgyalás céljából, visszautasíttatik. 76. U. a. jkvi sz. határozattal véleményes ja­vaslattétel céljából kiadott, a nagvigmándi ref. énekkar alapszabálya, az egyházmegyei közgyűlés által helybenha­gyatik és megerősíttetik. 77. A tatai egyháznak jelen egyhm. közgyűlés

Next

/
Oldalképek
Tartalom