A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1907. február, 1907. július
81 szegénysorsú és jó tanulók, az úgynevezett jótéteményesek, minden osztályban előnyben rószesíttessenek és azok, kik jótéteményre nem találtattak méltóknak, vagy nem szegénysorsuak, csak ezek után következzenek. Az egyházmegyei közgyűlés az indítványt azon kéréssel terjeszti fel a ker. közgyűléshez) hogy az abban foglaltakat figyelemre méltatva, a legatió választásokra vonatkozólag, ily irányban intézkedni kegyeskedjék. 67. U. a jkv 134. p. alatt a népiskolai bizottság jkvének 4/a. pontjára vonatkozó utasítás alapján egyházmegyei közgyűlésünk kimondja, hogy azon eg} 7házak, melyekben több osztályú iskola van és azokban valamelyik túlnépességét az osztályok új beosztásával meg lehet szűntetni, köteleztetnek ezt haladéktalanul megtenni. 68. U. a. jkv 134. p. alatt, a népiskolai bizottság jkvének 4/b. pontjára vonatkozó felhívás folytán utasíttatik az egyhm. tanügyi bizottság elnöke, hogy évről-évre, felszólítást nem várva, pontosan küldje be a ker. népiskolai bizottság elnökéhez a szükségelt kimutatásokat és részletes jelentéseket. 69. U. a jkv 179. p. a. bevezetett, a kultuszminiszternek a községi és felekezeti felső nép- és polgári iskolai tanítók ós tanítónők fizetéskiegészitése tárgyában kiadott körrendelete tudomásul szolgál. 70. Az 1907. évi ápr. ker. kgy. jkvének 53. p. alatti határozatával utasítja egyházmegyénket, hogy Püspök úr közbenjöttóvel, vegye foganatba