A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1906. július

55 lelkész — mint Major Lajos beadványában állít­ja — tanuk előtt kinyilatkoztatta még 1905-ben Ságiék előtt, kik a vételárt követelték, hogy „te­gyenek a földjükkel, a mit akarnak, a tarjául egy­háznak nem kell. '' Mégis az 1900. jún. 17-ki pres­byteri gyűlésen — mit a beterjesztett kivonat igazol — ragaszkodik lelkész az ad ás ve vési szer­ződéshez, holott már ekkor Troj kő György ügyvéd csatolt értesítése szerint, Ságiék az eladásra nem voltak hajlandók. Kitűnik ezekből, hogy ezen ügyben a 210 ko­rona vissza szerezhetését illetőleg a felelőssége-kér­dés megállapítására van szükség, miután pedig az egyházi törvény 300 §-ának 10. pontja ezen kérdést az egyházmegyei közigazgatási bíróság jogkörébe utalja, az összes ügyiratok a felelősség kél dó­sének megállapítása végett áttétetnek az egyházmegyei közig, bírósághoz. 43. Olvastatott Szabó Zsigmond győri lel­késznek az esperesi hivatalhoz beterjesztett azon jelentése, mely szerint Győr szab. kir. város köz­gyűlése, templom építési segélyképen 6000 koronát szavazott meg a győri reform, egyháznak. A nemeslelkü adományt egyházme­gyei közgyűlésünk hálás köszönettel veszi tudomásul s erről Győr szab. kii', város nagyságos Polgármesterét,

Next

/
Oldalképek
Tartalom