A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. április

— 9 vári lelkipásztor, egyházmegyei lelkészi jegyző, a csurgói gimnázium részéről Bodó Jenő helyettes igazgató, a testvér evang. egyházmegye nevében Horváth Lajos esperes, az egyházmegye tanítósága nevében Lőczy Lajos egyesületi elnök, Csokonyavisonta nagyközség nevében Bartalís Béla főjegyző búcsúztatta a megboldogultat. Közreműködött az erdőcsokonyai egyházközség és a csurgói gimnázium énekkara. A temetőben a szertartást dr. ikafalvi Farkas Béla látta el. Tudomásul szolgál, 10. Olvastatott özv. Halka Sándorné úrnőnek az egyházmegyei közgyűléshez intézett következő levele : Nagytiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! Amikor ezen a rám nézve nagyon nehéz és szomorú napon összejön az egyházmegye, hogy az én felejthetetlen édes jó uram emlékének áldozzon, lélekben én is ott vagyok s mig hullatom a fájdalom könnyeit, lelkem előtt két kép vonul el, egy igen boldog s egy nagyon fájó emlékezés. Látok egy majdnem két év előtti képet, egy ujjongva, szeretettel éljenző egyházmegyét, látom az ő szelid, jóságos arcát, szerény, kedves mosolyát, amint felemeli kezét és hang nélkül mondja: elég-elég az ünneplésből, a szeretetből ennyit én nem érdemlek meg. S látok egy virággal boritolt sötét koporsót. S mig hull a szívem vére úgy érzem, nem birom tovább s égre tekintek irgalomért, látok egy pillanatra sok könnyes férfiarcot, hallok sok siró zokogást s úgy érzem az ő lezárt szeméből is alá csordul a könny: nem, ezt nem tudtam, soha nem gondoltam, hogy ennyire szerettelek! S az a lecsukott szem a lezárt koporsón keresztül is rám néz s az a lezárt ajak szól hozzám, hallom, amint mondja: te tudod legjobban, életemnek társa, hogy én jóságért, szeretetért soha adós nem maradtam, most az Ur lezárta az én számat, szólj majd helyettem is. Mond el, amit és bucsuzásul már régen megírtam, de nem mondhattam el, hogy: .én azt a nagy és szép bizalmat kiérdemelni — úgy érzem nem tudtam soha, bár gyarló és fogyatékos erőimmel törekedtem rá. Meghálálni azonban mindig igyekeztem azzal a szeretettel, amelyet annak