A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. augusztus

— XLV ­munkaév kezdetén minden körzetgazda egyenként keresi fel a gyülekezetek vezetőit soraiban, felajánlva ilyen irányú szolgálatait. Az elmúlt munkaévben hét ifjúsági konferencián gyűlt egybe a különböző körzetek ifjúsága seregszemlére és pedig Nagybajom, Nagykorpád, Gige, Szomajoni, Pata, Hedrehely és Merenye vendégszeretetét élvezve. A fellelkesítésnek, elindításnak és útmutatásnak értékes alkalmai voltak ezek a körzeti toborzók. Kiemelhető esemény volt egyházmegyei ifjúságunk életében az idén is megtartott csurgói téli tábor. A körzetgazdák értekez­lete átérezve a téli tábor fontosságát, kéri az egyházmegyét, hogy annak megtartását megértő támogatásával a következő munka­idényben is lehetővé tenni szives legyen. Ugyancsak ezen érte­kezlet a jövő évben pályadíj kitűzését tartja kívánatosnak ezzel a cimmel: „Falum református ifjúságának élete." Körzetenként a legjobb mű szerzője ingyenesen vehetne részt a csurgói téli táboron. Tisztelettel kérjük ennek kivíhetéséhez is az egyház­megye támogatását. Az augusztus 12 — 15-ig Losoncon tartandó V. nemzeti ifjúsági konferencián egyházmegyénkből minél számosabb rész­vételre való buzdítás céljából az egyházmegyei vezetőség minden körzetből egy-egy ifjú részvételi költségeinek felét ajánlotta fel. Bizonyára nem marad el a belsősomogyi ifjúság ebbe a nagy, nemzeti ifjúsági megmozdulásba történő belekapcsolódásának áldásos hatása, Hálával gondolunk Kovács Bálint konventi ifjúsági lelkész odaadó munkájára, aki buzgó lelkesedéssel sokszor jött segít­ségére belsősomogyi ifjúsági munkánknak az elmúlt eszten­dőben is. Ezzel zárom jelentésemet. Ha valahol előbbre jutott refor­mátus ifjúságunk ügye egyházmegyénkben, ezért Istené a hála és dicsőség! - a hiányok okát keressük önmagunkban és új, fokozott lelkesedéssel indítsuk meg hadjáratunkat a belsősomogyi ifjúság meghódítására, lobogónkra az Ige szavait irva: „Az ifjakat intsed, mindenben tenmagadat adván mintaképül!" (Titusz 2:6, 7.) Jelentésem tudomásul vételét kérve, maradtam a Nagy­tiszteletü és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlésnek kész szolgája: ///. Nyáry Pál egyházmegyei ifjúsági megbízott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom