A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. október

— 7 szeretettel övezett férfiú s vele egyik oszlopa dőlt ki annak a Sárközy-háznak, amelynek tagjai egyházmegyénk és vármegyénk életében úgy a múltban, mint a jelenben jelentős szerepet töltöttek be s nemesi kúriáik repkényes falaihoz egyházmegyénk, gimnáziumunk s irodalmi életünk történetének sok kedves, egyben tanulságokban oly gazdag emléke fűződik. Legyen áldott emléke az egykor oly buzgó s különösen a már megszűnt Belsősomogyi Ref. Egyesület életében oly nagy szeretettel munkálkodott férfiúnak ! Bár magához az egyházmegyéhez különösebb tisztség kötelékei nem fűzték, de mint egy kiváltképen exponált helyzetű, missziói lelkületü vezetőket igénylő egyházközségünknek, Keszthelynek forró, lobogó lelkületü volt presbiteréről, majd gondnokáról, Náray Andorról is meg kell emlékeznem a súlyos veszteség fájó érzetével. Alig egy éve, hogy felsőbb rendelkezés folytán Debrecenbe kellett távoznia, magasabb vezető pozícióba, s ime a méltán megérdemelt magas kitüntetés verőfényének sugarai egy év múltán már csak koporsója sötétségét ragyoghatták körül. Az egyházmegyéből való eltávozása előtt — talán egyházát forrón szerető lelke hattyúdalaként — egy memorandumot, nagyobb tervezetet küldött a püspöki hivatalhoz, melyben a nagyszerűen képzett, szakavatott gazda s ökonomus tapasztalataival átszőtt igen sok értékes gondolatot, tervet vetett felszínre s ajánlott megvalósításra egyházközségeink, anyaszentegyházunk javára, boldogítására. Egy-egy értékes gyöngyszem volt mindengon dolat, minden terv. Megköszönjük neki itt és csöndes pihenést kívánunk néki, — aki lelkészértekezleteinket is többször gazdagította előadásaival — a visszakívánt honi rögök alatt! A testvéri együttérzés hangján emlékezzünk még meg Takácsy Dániel zádorí lelkipásztor atyánkfia súlyos veszteségéről is, mely forrón szeretett Adél leánya elhúnytával érte. Az Ür adjon vigaszt neki és szeretteinek, mindenekre elégséges kegyelméből! A tanítói kar nyugalomban lévő tagjai közül elhúnyt Kulcsár Dávid, volt kastélyosdombói kántortanító. Nevét, emlékétönmaga megörökítette azzal a jótéteményével, amit a szigetvári egyházzal gyakorolt, melynek végrendeletileg tekintélyes földbirtokot hagyományozott. Bizonyára fülében csengett az apostoli