A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. augusztus

Sötétség borítja a földet ma is és éjszaka a népeket, mert hiszen mi ebben a sötétségben vakon tapogatódzva rettegünk a holnaptól, mert sohasem lehet tudni, mit hoz a következő óra vagy a következő perc. Husz évé elmúlt már annak, hogy elviharzott fejünk felett a négy évig tartó borzalmas világháború, mely óriási véráldozatot kivánt Európa népétől, de talán legnagyobbat ettől a szerencsétlen, megcsonkított magyar hazától, özvegvek és árvák seregét támasztva, nyomort, munkanélküliséget, szomorúságot és bánatot eredményezve mindenütt. És mikor mindenki várva-várta, hogy eljön egy áldásos békekorszak, mely lehetővé fogja tenni az alkotó munkát, akkor várakozásunk beteljesülése helyett azt látjuk, hogy ma is sötétség van mindenütt, nincs egy fénysugár sehol, amelybe reménységünk belekapaszkodhatnék. Igen tisztelt Egyházmegyei Közgyűlés! Ha én körültekintek ebben a mai szerencsétlen világban, ha kezembe veszek egy napilapot, igazán elborzadok, látva, hogy minden jelentéktelennek látszó eseménynek is milyen beláthatlan következményei támadnak, mintha az emberek gondolkozása és erkölcsi felfogása teljesen megszűnt volna. Mintha kötéltáncot táncolna a világbéke. Százmilliók remegve lesik, nem billen-e meg egyensúlya, hogy lezuhanjon a mélységbe. Állandó a veszély, hogy a szörnyű spanyol polgárháború kicsap az ibériai félszigetről és lángba borítja Európát. De veszélyben van a béke a távol keleten is. Ma talán még kisebb csatározások folynak, de már mozgósították Kina és Japán egész haderejét és senki sem tudja, hogy az elhajított kő hol áll meg, hol és kit talál meg. Amikor tudjuk, hogy Isten minden teremtménye, fű, fa, virág, ember a nap éltető sugarait áhitja, mert hiszen látjuk, hogy a buzaszem a föld alatt hogyan küzd^ minden erejével a sötétség ellen, hogy kidughassa fejét a napvilágra s mikor kijött a földből, az éltető nap elkezdi növelni, bokrosítani, mígnem meghozza gyümölcsét, vagy a kis pelyhes madár, mikor várja élelmet hozó anyját, s a napsugarat élvezve boldogan dicsőíti csicsergésével a mindenható Isten ajándékát, az éltető napsugarat, vagy nem-e látjuk az alvó csecsemőt, amikor reá vetődik az Isten napsugara s mosolyogva ébred fel és gömbölyű kezecskéivel gőgicsélve játszik a nap sugarával. S mindezt látva, csupán mi emberek, Isten legtökéletesebb teremtményei türjük