A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. augusztus
— 78 18. Nagykorpádi egyház templomának múlt évi renoválásával és új kerítés készíttetésével kapcsolatos költségek fedezésére 6000 pengős váltókölcsön felvételére és ennek a tartozásnak törlesztése céljából az 1936. évre utólag 480 százalékos, az 1937. évre pedig 120 százalékos rendkívüli egyházi adó kivetéséhez kéri az egyházmegye engedélyét. Egyházmegyei tanács a szabályszerűen felszerelt mindkét kérelmet teljesiti és úgy a 6000 pengős váltókölcsön felvételét, valamint ennek törlesztésére az 1936. évre 480 százalékos, az 1937. évre 120 százalékos rendkívüli egyházi adó kivetését engedélyezi. 19. Kastélyosdombói egyház jóváhagyás végett beterjeszti az egyház 7 kh.-nyi OFB földjének haszonbérleti szerződését. Mivel a bemutatott szerződésben az egyház érdekei biztosíttattak és mivel a bérlők anyagilag megbízhatók, azért az egyházmegyei tanács a bérleti szerződést jóváhagyja és megerősíti. 20. Somogyudvarhelyi egyházközség kéri egyházi adójk együttes kezelésbe adásának engedélyezését. Egyházmegyei tanács az egyh. VII. t.-c. 10. §-a értelmében a kérelmet teljesiti és megengedi, hogy az egyházközség fenti kérelmét az illetékes pénzügyi hatóságnál előterjeszthesse. 21. A Sárközy Imre halálával megüresedett világi tanácsbirói állásra az egyházmegyei tanács a szavazást elrendeli, annak keresztülvitelével s az esetleg szükséges pótszavazás megejtéséval a tanács esperes urat megbízza. 22. A megüresedett egyházmegyei tisztségekre vonatkozóan az egyházmegyei tanács ajánlja megválasztásra a közgyűlésnek : 1. Lelkészi tanácsbíróul B. Major Jánost és Munkácsy Lajost. 2. Világi tanácsbiróul Dr. Sárközy Bélát, Kovács Sebestyén Miklóst és Dr, Szabó Incét (függő-