A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. augusztus

— 38 — szert, — amely szerint minden körfelügyelő csak a maga körében látogathatta az iskolákat s ugyanakkor minden iskolai kör számára ugyanabból a körből vá­lasztott körfelügyelőket, — határozatilag mondja ki, hogy amikor az állami ellenőrzés olyan gyors ütemben halad előre és amikor az ilyen elhatárolt körökre való széttagoltság csak gyengíti az egyházi felügyelet lendü­letét, akkor az iskolafelügyelőket nem körök szerint választja meg, hanem az egész egyházmegye területéről kiválasztja a legmegfelelőbbnek látszó szakembereket és ezeknek körönként való szétosztását a tanügyi bizott­ság elnökére bizza. Egyházmegyei közgyűlés a tanügyi bízottság javaslatát elfogadja, határozati erőre emeli és ilyen értelemben körfelügyelő lelkipásztorokká B. Major János, Benedek Sándor dr., Burián István, Fekecs István, Nyári Pál, Líber István, Schmidt Béla lelki­pásztorokat, körfelügyelő tanítókká pedig Lőczy Lajos, Ulakcsai Antal, Varga Pál, Szabó Kálmán, Bosznay Ferenc, Czuní József, Gárdonyi János tanítókat megválasztja azzal a kívánsággal, hogy Isten áldása kisérje őket körfelügyelői munkájukban. Ezzel kapcsolatban a tanügyi bizottság elnökét megbízza, hogy a megválasztott körfelügyelőket saját belátása, vagy az iskolák érdekei szerint ossza szét az iskolai körökbe, úgy azonban, hogy egy-egy ciklust köteles mindenki abban a körben kitölteni, ahol a tanügyi bízottság elnökének intézkedése folytán a körfelügyelői ciklust megkezdte, de saját körébe senki be nem osztható. A beosztásban idő­közi változtatást csak az egyházmegyei közgyűlés engedélyezhet. 79. A 47(1936. sz. egyházmegyei határozattal kapcsolatban is olvastatott az egyetemes konvent 235(1937. sz. határozata, melyben javasolja az egyház­megyéknek, hogy az iskolalátogatás megkezdése előtt az egyöntetű eljárás érdekében a körfelügyelők tartsa­nak értekezletet, hogy együtt készüljenek elő a látogatás tervszerű, egyöntetű és rendszeres elvégzésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom