A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. augusztus

alakítását azzal a megjegyzéssel, hogy ez a bízott­ság ne csak a konventi tagok közül alakuljon meg, hanem ebben a konventen kívül álló, de egyébként kiváló református szakemberek is helyet foglalhas­sanak és hogy a bizottság működése külön anyagi terhet ne okozzon. 22, Tárgyaltatott a szigetvárvidéki lelkészi kör indítványa, mely szerint szükségesnek látja megkeresni az egyházmegyei közgyűlést arra nézve, hogy a kereszt­ség sakramentumának ünnepélyesebb kiszolgáltatása ér­dekében a lelkipásztorokra nézve tegye kötelezővé a keresztség sakramentumának a vasárnap délelőtti isten­tisztelet végén való kiszolgáltatását, és pedig lehetőleg a szülők jelenlétében. Mivel a keresztség sakramentumának kiszol­gáltatására nézve egyetemlegesen kötelező rendel­kezéseket tartalmaz az országos zsinat által elfoga­dott Istentiszteleti Rendtartásunk és mivel ilyen regionális határozatokkal az országos zsinat által elfogadott és liturgiánk törvényét képező Istentisz­teleti Rendtartás kötelező ereje csökkentésének látszatát lehetne felkelteni, azért egyházmegyei köz­gyűlés a javaslat felett napirendre tér, de nyoma­tékosan utasítja a lelkipásztorokat a Rendtartáshoz való szigorú alkalmazkodásra. 23. Olvastatott B. Major János orcii lelkipásztor indítványa az egyházmegyei lelkészértekezletről alkotott szabályrendelet 8. §-ának helyesbítése tárgyában. Indít­ványát azzal indokolja, hogy az egyházmegyei közgyű­lés az elmúlt évben a tisztségekkel kapcsolatban a 12 éves ciklus mellett foglalt állást és megengedte a lelépő tisztviselők újraválasztását, de nem egyfolytában, vagyis csak megszakítással, amely megszorítás a mai szabály­rendelet szövegéből hiányzik. Ezért indítványozza, hogy a szabályrendelet 8. §-ának első két mondata he­lyére az egyházmegyei közgyűlés a következő szöveget iktassa be : „Az egyházmegyei lelkészértekezlet ügyei­nek vezetésére elnököt és jegyzőt választ, kiknek meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom