A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. augusztus

- VI kintek s amikor itt próbálom megállapítani a változásokat: elfogódik a szivem s könnyektől lesz homályos a szemem. Óh, mert sok szomorú változás esett a mult közgyűlés óta nálunk, nagy rendet vágott a halál sorainkban ez aránylag rövid idő alatt. Folyó évi január hó 8-án hirtelen hunyt el Tóth Sándor zselickisfaludi lelkipásztor, egyházmegyei számvevőszéki tag, 54 éves korában, mélységes megdöbbenést, osztatlan részvétet keltve mindenütt váratlan elköltözésével s gyászba borítva szerető s szeretett családját. Orvul érte a halál az életerős, munkabíró férfiút, aki mit sem sejtve távozott el egy téli délután — úgy gondolva, csak rövid, pár órára — szerettei köréből s aki helyett estére már halálhire érkezett meg mit sein sejtő kedveseihez. íme, fájdalmasan beszélő bizonyság az írás szavai mellett, hogy az Ur még az ő szolgáinak sem adott romolhatatlan erősséget s egyben a tanúiság, az intelem : ember! rendeld el a te házadat, mert meg kell nemsokára halnod !... A megboldogult értékes tagja volt a lelkészi karnak, lelkiismeretes, pontos tisztviselő, megbízatásaiban hűséges, aki kerüli a feltűnést, a közszereplést, de csendben, zajtalanul végzi munkáját s kis gyülekezetét pátriárkális eszközökkel pásztorob'a és vezetgeti az Ur ösvényein ... Emellett jó barát, derűs, életvidám kedély, aki észrevétlenül magához kapcsolja rokonszenves egyéniségével kartársait s akiknek most oly fájó nélkülözni őt s nem látni többé kedves alakját... Búcsuzzunk el tőle, a boldog viszontlátás reményében, őrizzük meg emlékét szívünkben híven s árván maradt kedveseit az Ur vigasztaló kegyelmébe, oltalmába ajánljuk és kérjük... Folyó évi március 26-án, nagypénteken Vihár Rrpád magyarladi lelkipásztort szólította magához az Ur, szerettei ölelő karjai közül, 63 éves korában. Csendes, szelíd, jánosi lelkületű hű szolgája volt az ő mennyei Atyjának, aki 37 éven át nagy gonddal, éber vigyázással s mindenekfelett szeretettel és jósággal vezette kicsiny gyülekezetét a hit és erkölcsi élet mezején. Rövid szenvedés után emelte magához, az üdvözült lelkek seregébe az élet és halál szabados Ura és Istene, hogy ott fenn, Őnála megkoronázza a híven harcolók hervadhatatlan koszorújával s őt, aki itt alant hű volt a kevesen, többre bizza az O mennyei országában, mint hív és jámbor szolgáját. — Az elköltözött hű