A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. augusztus
- cix II. Rz elnök. Az elnök az igazgatótanács ülésén elnököl, melyet évenként legalább egyszer, az egyházmegyei rendes közgyűlést megelőzőleg tartozik egybehívni, a szükséghez képest azonban többször is összehívhat. Napirendre tűzött tárgyak felett a tanácskozást vezeti, bezárja és egyhangú vélemény kialakulása esetén azt határozatként kihirdeti, ellenkező esetben szóbeli szavazást rendel el és a határozatot a szavazatok többsége szerint hirdeti ki. Személyi kérdésekben a szavazás mindig titkos. Szavazat egyenlőség esetén személyes kérdésben sorshúzás dönt, egyébként az elnök. Az elnököt akadályoztatása esetén a korra nézve legidősebb választott tag helyettesíti. Az elnök a főgimnázium megállapított tantervének pontos keresztülvitelére felügyel. E végből a szorgalmi időszak alatt az iskolát meglátogatja s annak vezetéséről a tanórákon való megjelenés s a tanári testülettel való érintkezés által tudomást szerez, a szabályok megtartására felügyel, a felsőbb rendeletek végrehajtásáról számot kér, netaláni észrevételeit a tapasztalt hiányok orvoslása céljából elsősorban a tanári karral tartandó értekezleten közli, a tapasztalt hiányokat megszünteti, vagy azok megszüntetése végett az igazgatótanácsnak jelentést tesz. A főgimnázium anyagi ügyeiben a gazdasági tanács intézkedéseiről időnkint tudomást szerez. Ha ezekben szabálytalanságokat, hiányokat, kötelességmulasztást tapasztal, az igazgatótanácsnak jelentést tenni tartozik. III. Rz igazgatótanács hatásköre. Az igazgatótanács: a) Mindazon ügyekben, melyeket a tanári kar eléje terjeszt, határozatot hoz, illetőleg javaslatot tesz az egyházmegyei közgyűlésre. b) Az intézet egész működését ellenőrzi, felügyel az intézet és ifjúság valláserkölcsi állapotára, a tanterv pontos keresztülvitelére, a fegyelmi szabályok megtartására s felsőbb rendeletek végrehajtására, — ha bármi tekintetben hiányt tapasztal, megszüntetéséről intézkedik, amennyiben pedig nem tudná a bajt orvosolni, jelentést tesz az egyházmegyei elnökségnek. c) Tanári állások megüresedése esetén azok betöltésére nézve intézkedik. Meghirdeti a pályázatot s az állásra szakképzett tanátokat