A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. július

Az egyik oszlop jelzi azt a tiz évet, melyre az Egyházmegye kitüntető bizalma ismételten ideállított minket, egyházmegyei tisztviselőket, s amely oszlopnál meg kell állanunk, mert egyházi alkotmányunk szerint megbizatásunk ideje itt megszűnik. De kétszeresen fontos reám nézve ez az év azért is, mert ennél az oszlopnál vissza kell tekintenem a messzebb múltba és régi emlékeket kell felidéznem. E napokban van ugyanis 18 éve annak, hogy életem delén mint tetterős, minden jóra kész, alkotni vágyó férfiú az önök elődeinek bizalmából az Egyházmegye világi elnöki tisztébe beválasztattam. Én elhívatásnak tekintettem a bizalom e megnyilvánulását és telve akaraterővel és lelkesedéssel tettem fogadalmat arra, hogy az Egyházmegye érdekében fáradhatatlanul fogok munkálkodni s annak érdekeit szivemen viselve eredményes munkásságot fogok kifejteni. És most, amikor életem alkonyán ismét itt állok önök előtt, ez a visszaemlékezés elfogódottá, sőt csüggedtté teszi az én lelkemet, mert ha ennél az időjelző oszlopnál 18 éves ténykedésem eredményeit elfogulatlanul akarom bírálni, őszintén ki kell jelentenem, hogy önmagammal és munkásságom eredményeivel megelégedve nem vagyok. De szolgáljon mentségemül az, hogy a mindenható Isten kifürkészhetetlen végzése akkor állított ide erre a helyre, amikor a boldog ragyogó békeidőnek utolsó napjait éltük, mert beiktatásom után pár hétre váratlan vihar söpörte végig nemcsak hazánkat, de az egész világot, megindult ugyanis a céltalan, vad és kegyetlen világháború, mely emberéletek millióit vette áldozatul, s amely eltaposta kegyetlenségével az erkölcsöt s elpusztította az összes anyagi javakat. Megszűnt az alkotás lehetősége, gúzsba köttetett minden akaraterő s minden tettre kész törekvés. Amikor pedig vége volt a háborúnak és vágyva vágytunk egy boldog, békés korszak után, jött egy még szomorúbb kor, az atheizmus pillanatnyi győzelme a hit felett, jött az a gyászos és Magyarország történelmében szégyenletes korszak, melyben a söpredék kerekedett felül, s amely elsöpört hitet, erkölcsöt, Istent és mindent, ami szent és tiszta, s midőn végre a Magyar Nemzet felocsúdott letargiájából és lerázta magáról a paraziták uralmát, ekkor jött a gyászos Trianoni békeparancs, amely nemcsak dölyfös és kegyetlen ellenségeink rabszolgáivá sülyesztett bennünket, de halálraitélte és kegyetlenül megcsonkította ezt az ezeréves országot, mely a történelem tanúsága szerint egy év-