A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. július

Az egyik oszlop jelzi azt a tiz évet, melyre az Egyház­megye kitüntető bizalma ismételten ideállított minket, egyház­megyei tisztviselőket, s amely oszlopnál meg kell állanunk, mert egyházi alkotmányunk szerint megbizatásunk ideje itt megszűnik. De kétszeresen fontos reám nézve ez az év azért is, mert ennél az oszlopnál vissza kell tekintenem a messzebb múltba és régi emlékeket kell felidéznem. E napokban van ugyanis 18 éve an­nak, hogy életem delén mint tetterős, minden jóra kész, alkotni vágyó férfiú az önök elődeinek bizalmából az Egyházmegye világi elnöki tisztébe beválasztattam. Én elhívatásnak tekintettem a bizalom e megnyilvánulását és telve akaraterővel és lelkese­déssel tettem fogadalmat arra, hogy az Egyházmegye érdekében fáradhatatlanul fogok munkálkodni s annak érdekeit szivemen viselve eredményes munkásságot fogok kifejteni. És most, amikor életem alkonyán ismét itt állok önök előtt, ez a visszaemlékezés elfogódottá, sőt csüggedtté teszi az én lelkemet, mert ha ennél az időjelző oszlopnál 18 éves ténykedésem eredményeit elfogu­latlanul akarom bírálni, őszintén ki kell jelentenem, hogy ön­magammal és munkásságom eredményeivel megelégedve nem vagyok. De szolgáljon mentségemül az, hogy a mindenható Isten kifürkészhetetlen végzése akkor állított ide erre a helyre, amikor a boldog ragyogó békeidőnek utolsó napjait éltük, mert beikta­tásom után pár hétre váratlan vihar söpörte végig nemcsak hazánkat, de az egész világot, megindult ugyanis a céltalan, vad és kegyetlen világháború, mely emberéletek millióit vette áldo­zatul, s amely eltaposta kegyetlenségével az erkölcsöt s elpusztí­totta az összes anyagi javakat. Megszűnt az alkotás lehetősége, gúzsba köttetett minden akaraterő s minden tettre kész törek­vés. Amikor pedig vége volt a háborúnak és vágyva vágytunk egy boldog, békés korszak után, jött egy még szomorúbb kor, az atheizmus pillanatnyi győzelme a hit felett, jött az a gyászos és Magyarország történelmében szégyenletes korszak, melyben a söp­redék kerekedett felül, s amely elsöpört hitet, erkölcsöt, Istent és mindent, ami szent és tiszta, s midőn végre a Magyar Nemzet felocsúdott letargiájából és lerázta magáról a paraziták uralmát, ekkor jött a gyászos Trianoni békeparancs, amely nemcsak dölyfös és kegyetlen ellenségeink rabszolgáivá sülyesztett ben­nünket, de halálraitélte és kegyetlenül megcsonkította ezt az ezeréves országot, mely a történelem tanúsága szerint egy év-

Next

/
Oldalképek
Tartalom