A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. július

- XXXVIt bukdácsoló földiek szívéből. Neveljed a mi hitünket! könyörögnek az apostolok az Ürhoz, amint felismerik, hogy a hit holtakat támasztó erejével minő hatalmat nyernek majd arra, hogy a régiek elmúljanak és mindenek megújuljanak. Református egyházunk is akkor töltheti be hivatását, ha szivét e csalárd világtól elszakítva, odaáll a hamis bálványok kultuszának a Szentlélek fegyvereivel való kiirtói közé. Semmi jót nem cselekedhetik addig, amig abból a hitből nem vesz erőt, amiből egy mustármagnyi is elég ahhoz, hogy gyümölcstelen egyházkormányzatának és áldástalan igehirdetésének szederfáját gyökerestől ki nem irtja és a feledés tengerébe nem veti azokat a halász-eszközöket, amikkel a lelki világ megváltozott s részben más igényeket támasztó rendjében nem lehet már sok ezer halat fogni. Az egyház élet- és versenyképessége s létjogosultságának azon kérdése: vájjon bizott-e rá feladatot az Isten ? azon fordul meg első sorban, miként közvetítik Isten akaratát és az élő hit és alkotó, mentő és gyógyító szeretet magaslatain állva milyen átható erőben és világosságban tudják a gyülekezetek Mózesei és Prófétái megláttatni népeikkel a mostani súlyos lelki válság idején is, sőt jelen korunk sokszor sötétbe vesző örvényein még fokozottabb szolgálatkészséggel, a magasságos Isten céljait és az örökkévalóság titkait. Bizonnyal úgy van, hogy amikor milliók égretörő jajkiáltása s annyi lélek katasztrofális összeomlása tárja elénk haszontalan szolgálatunk és tehetetlenségünk szörnyű valóságát, akkor nekünk az idvezülés űtjait mutató egyház „mai apostolai"-nak semmiségünk tudatában és erőtlenségünk megismerő, bűnvalló érzésében kell odaroskadnunk a társadalom, a világ és egyház és a magunk lelkének legnagyobb betegségére reámutató Jézus lábaihoz s ott, miként az első apostolok, az összeomlani készülő világ meggyógyításához szükséges szeretetnek a lelkéért, vetélkedést, önző érdeket és kevélységet a szivünkből végképen száműzve, nagy alázatosságban könyörögnünk az élet Urához : '> Neveljed a mi hitünket!« Hitünk nevelése nélkül nincs ref. lelkipásztori hivatás. Hivatásunk teljesítése nélkül nem csepeg a beteg test sebeire a mindenható szeretet égi balzsama. Ha zengő érc és pengő címbalom marad igehirdetésünk és életünk szava templomban és templomon kivül, de hitünk és szeretetünk hatalmával nem