A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1931. július

tunk el a forradalmak utáni történelmünkben, ahol a kedvezőtlen események szakadatlan sora szinte lehetetlenné tette ennek az összetört országnak a megmozdulását. És a legnehezebb helyzetben odaállított Isten kegyelme a nemzet élére egy nagy férfiút, aki a legnehezebb akadályokkal megküzdve, a legnagyobb odaadással képviselte hazánk ügyeit. Financiális eredményei az ő tízéves szizifuszi munkájának ma még nem ismeretesek a laikus előtt. Annál inkább meg kell állapítanunk azokat a lelki kincseket, amelyeket ő e letiport nemzetnek juttatott. Tudjuk azt, hogy az utolsó négy évszázadon át mindig mostoha volt a sorsunk. Ennek a szerencsétlen országnak akkor is alárendelt szerepe volt, mikor nagyhatalmi ábrándban tévelyegtünk és a monarchia határán kivül nem volt nemzet, amely tudta volna, hogy a Kárpátok tövében egy hős, ezeréves múltra hivatkozó nemzet él. Tudjuk jól, hogy a trianoni béke embertelenségét mi okozta. Az, hogy a mi ellenségeink befeketítettek bennünket a béke asztalánál a nagyhatalmak képviselői előtt, akiknek halvány fogalma sem volt Magyarország fekvéséről és határairól. És most, mikor egy országcsonk lettünk, nincs a világon ország, nagyhatalom, amelyik ne tudná, hogy Magyarország létezik, élni akar és talpra áll. Ma mindenütt megvan a becsületünk külföldön és megvan a tekintélyünk, ma rettegnek tőlünk és tisztelnek bennünket volt ellenségeink és ha nem is gyors tempóban, de feltartózhatatlanul halad célja felé a revizió. Ennek az országnak két nagy fia tette ismertté helyzetét a nagy világ előtt, az egyik gróf Apponyi Albert, aki a külföld osztatlan elismerése mellett szerzett megbecsülést nemzetének, a másik gróf Bethlen István miniszterelnök, (Élénk éljenzés.) akinek mindenki által megállapítható eredményekben gazdag munkássága kimondhatatlan áldás erre a nemzetre. Indítványozni vagyok bátor, méltóztassanak felhatalmazni, hogy sürgönyileg fejezzük ki tiszteletünket és teljes bizalmunkat a miniszterelnök ur őnagyméltóságával szemben és áldást kívánjunk munkásságára. Örömmel üdvözlöm még közgyűlésünknek egy itt először megjelent fiatal tagját, ifjú gróf Bethlen Istvánt, az inkei református egyház főgondnokát, aki itt megjelenésével tanúságot tett arról, hogy ő is a mi hitünkben nevelkedett, az ő szive is ezért az egyházért dobog, ő is érdeklődik egyházunk ügyei iránt.