A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929. augusztus
65 ORLE és a Gazdák Biztosító Szövetkezete között létrejött újabb megállapodás értelmében az ORLE és a lelkészek erkölcsi támogatásának ellenértékeképen mindazon lelkészeknek, akik akcióikat előmozdítani igyekeznek, 1929. január 1-től kezdődőleg, nejeik esetleges elhalálozásakor minden díj nélkül a Gazdák Társulata utján 300 P temetési segélyt folyósít. Ha a lelkész a Társulat, illetve a gazdák helyi képviseletét is vállalja, külön jutalékolásban is részesül, a Kálvineum pedig felüljutalékulásban. 2. Azok a lelkészek, akik julius és augusztus havában gyógykezelés szempontjából Budapestre óhajtanak jönni, a Főiskolai Kálvineumban napi 2 P-ért szállást kaphatnak, jelentkezni Budapest, IV. Molnár u. 19. szám alatt kell. 3. Azok a lelkészek, vagy egyháztagok, kik mintagyümölcsöst óhajtanak létesíteni, forduljanak bővebb felvilágosításért a Jóléti Társulathoz. Közgyűlés az átiratot köszönettel veszi tudomásul, 142. Hörömpöly Árpád komiósdi kántortanító az ottani postaügynökség vezetésének, mint mellékfoglalkozásnak vállalhatására kér engedélyt presbiteri és egyházközségi közgyűlési jegyzőkönyvek kíséretében. Közgyűlés az engedélyt megadja, annak nyomatékos hangsúlyozásával, hogy postaügynökségi mellékfoglalkozása soha sem eshetik hivatali kötelezettségének rovására. 143. A rinyahosszufalui leányegyház presbiteri határozatából kifolyólag azzal a kérelemmel fordul az egyházmegyei közgyűlés elé, hogy a lelkész-tanítói állás hivatalból történő megszervezéséig nyilvánittassék Lábod anyaegyház állandó káplántartó helynek. A káplán, mint lábodi segédlelkész Rinyahosszufaluban laknék, ahol vezetné az egyházi és iskolai ügyeket és ellátná Rinyabesenyőben a hitoktatást. A közgyűlés a rinyahosszufalui leányegyház kérelmét indokoltnak találja és pártolólag terjeszti további eljárás végett a főtiszteletü kerületi közgyűlés elé. 144. A hoboli egyházközség Kozma Sándor tanítójával megújítja a közmunka és lukmafa megválta-