A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1928. február, 1928. július

- XXXV Tanítóságunk nagy része elvitathatatlanul tevékeny, sokat igérő munkásságot fejt ki nemcsak az előirt feladatok tekintetében, de önkéntes buzgóságból is hivatásérzetének bizonysága gyanánt. Mégis e dicséretre méltó körülmény elismerése mellett indokoltnak látszik a kevésbbé ambiciózusakat komolyan figyelmeztetni magasztos hivatásuk nagy felelősségére s tanítói munkásságuknak minél sikeresebb betöltése céljából arra inteni, hogy soha ne felejtsék: személyiségük legbensőbb rugóinak mekkora eszményiséggel kell felvérteződniök, ha valóban értékes és hathatós, nem pedig napszámos munkát akarnak végezni. Amikor az egyház nagyon sokat vár tőlük, munkájukba egész lélekkel kell belefeszülniük s nem lehet megelégedniök azzal, hogy csak a külső kényszer által hajtatva dolgozzanak. Hogy ezt a figyelmeztetést majdnem évről-évre meg kell tennem, annak az oka egyszerűen abban keresendő, hogy még mindig szükség van rá. Az emelkedő színvonal mellett is még mindig vannak, kiket serkenteni, eszményibb hivatásszeretetre ösztönözni indokolt, nemcsak azért, hogy általánosságban is többre vihessük, de azon oknál fogva is, mert jó reménységgel vagyunk felőlük, hogy az eddig nyujtottaknál több is telik tőlük s ezt a többet nyújtani is fogják, mihelyt hivatásuk végtelen fontossága minden vonatkozásban tisztán áll előttük. A tanügy e személyi vonatkozásával kapcsolatban meg kell említenem, hogy néhány helyen az iskola kívánatosabb előre haladása érdekében nagyobb önképzésre van szükség. Nemcsak az iskola érdeke parancsolja ezt, de magának a tanítói állásnak tekintélye is. Sajnos, sokat lehetne arról beszélni, mennyi mindent megtettek és megtesznek egyesek annak a tekintélynek lejáratására, mely nem csak az övék, hanem az egész tanítóságé isRészletekbe nem bocsátkozom, de aki e sorok között is tud olvasni, annak részletekre nincs szüksége, a célzásból is sokat meg fog érteni. Nem szolgálhat mentségül az a közhely gyanánt sokszor odavetett állítás, hogy csak az iskolában vagyok tanitó, ami azon kivül van, ahhoz senkinek ssmmi köze, az az én magánügyem. Azonban a mindennapi élet, amelyben benne vagyunk, ezt a megkülönböztetést — nagyon bölcsen — nem ismeri, kinn az életben, másokkal való érintkezésben, vagy az otthonban mindenütt ezer szem figyeli a tanitó tetteit, magatartását s merít belőle jó vagy rossz hatásokat, s igy magára az egyházra nézve sem lehft