A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1928. február, 1928. július

is azt mondotta, arról ismernek meg titeket, hogy az én tanít-ványaim vagytok, ha egymást szeretitek! Úgy látszik, hogy a keresztyén felekezetek vezetőit tényleg áthatja ez a meggyőződés. Elvitázhatatlan ugyanis, hogy mióta a nagy kataklizma elmúlt, igazán örvendetes akcióképességet árulnak el a keresztyén felekezetek; erősödött a hitélet, az egyházi élet reneszánsza állapítható meg mindenütt, s ne fájjon nekünk az, hogy ez a reneszánsz épen olyan, vagy talán még nagyobb fokban jelentkezik a római katholikus egyházban is, mert hiszen közös érdekünk a keresztyén hitélet és ezzel a keresztyén valláserkölcs erősítése és kimélyíiése! Nem löllhet-e el örömmel minket is az elmúlt év sok eseménye? A múlt év szeptemberében tartott presbiteri világkonferencián, ez évben a második református nagygyűlésen a felvonult hivek ezrei tettek bizonyságot hitükről. Láttuk, hogy a református zsinat összeülhetett és Magyarország kormányzója megtisztelte a református egyház törvényhozó testülelét azzal, hogy a királyi biztos kiküldésének jogát nem gyakorolta. így országos zsinatunknak módjában van törvényhozói kötelességét minden ellenőrzés és presszió nélkül úgy gyakorolni, amint azt egyházának érdeke és lelkiismerete diktálja. Nekünk, az egyház vezetőinek, oly finom lélekkel kell dolgoznunk a hitélet terén, mint a milyen finom eszköz a szeizmográf, mely a föld rengéseit jelzi, meg kell éreznünk a kálvinista lélek legtávolabbi és legkisebb kilengését is, hogy mint az orvos, azonnal a beteg ütőerére tehessük kezünket és akkor gyógyíthassuk a bajt, amikor még nem késő! Ebben az egyházi élet terén örvendetesen megállapítható reneszánsz korszakban, sajnos mindig gyakrabban hallunk hangokat, melyek veszedelmeket festenek a falra, halljuk a hangoztatását az egyes pesszimisták szerint mindig jobban közeledő kultúrharcnak. Én a magam részéről ezt pesszimisztikus túlzásnak tarlom, mert hiszen nincsen jogunk nekünk kételkedni előkelő egyházi férfiak nyilvános cselekedeteiben. Nem rég foglalta el diszes közjogi és egyházi méltóságát Magyarország hercegprímása, Serédy Jusztinián. Meggyőződését az akkor elhangzott komoly szavakból megítélhetjük. Fogadtatása alkalmával azt mondotta, meg kell adni a felekezeteknek azt, ami a felekezeteké, Istennek azt, ami az Istené; ő tiszteli, megbecsüli mindenkinek a