A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1927. december

— 33 — hanem édes hazánknak is hasznos fiakat nevelünk. Meggyőződésein ugyanis, hogy a mi hitünk -nélkül nem épül fel ez az ország, soha! Beszédeimet az évszázadokon át szabadságát vesztett lengyel testvéreink imájával végzem: „Minidenható Isteni, a Te oltárodnál leborulva kérünk, szabad hazánkat, óh. add vissza nékünk?! . .. Reflexiók az elhangzott beszédekre. Mondotta: Kovács József, az Egyesüllet iigyv. alielnöke. Mélyen tisztéit értekezlet! Kedves közönség! Megvallom, nehéz a feladatom, amikor most a lelkem érzéseiről kél, tisztem szerint, beszámolni. Lehetetlen nein érezni a jelenetek hatása allalt gyarlóságomat és első hangja az érzések rezgésbe hozott húrjainak csak ez az alázatos vallomás lehet: Kisebb vagyok én Uram, minden te szolgáidnál! De azt hiszem, m. t. konferencia, hogy mindnyájunk felfogását fejezeim ki, ha azt momdoml, hogy sokáig nem fogunk szabadulni attól az áldott benyomástól, melyet most a lelkünkkel felfogtunk. Az előttiem szólott presbiterek gondolataim, megállapításaim, aggodalmaim és vágyain keresztül •— nem úgy érezzük-e? — bogy Kálvin János arca és vele a hajdanii relfórmátus dicsőség varázsa melegített és világított bele a szívünkbe? És megjelent előttiünk szűzies tisztaságában és erejének szépségében a református faluk lelke. Én a szárnyát bontott kálvinista ébredés gondolatának igézete alatt jellen korúink vak éjjelében az adott helyzet iegvígasztalóbb jelenségével találkoztam most: t. i. a pásztortűz messze világító képével.