A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1927. december

— 22 — ban, úgy a családi tűzhelynél', mint a világ zajában. — úgy a szerencse ölelő karjai között, mint ai csapásokban; — itt e szent helyen és a mindennapi élet terén: isloha — de soha ne felejtsük, hogy mi is a föd sasva s a viliág világossága vagyunk s ezzel az Isteni adománnyal mi is megváltoztathat juk a világot, — de akkor úgy kell fényleni a mi világosságunknak az emíberek előtt, hogy mások iisi lássák a mi jó cselekedeteinket, dicsőítsék a mi mennyei Atyánkat! Erre vannak felhíva különösen egyházunk őrállói, tanítói s a gyülekezetek elöljárói, presibitered. S én a presbiteri konferencia előtt néhány szóval még csak hozzátok óhajtok iszólni Presbiter Testvéreim. . . Az a szolgálat, melyet magatokra vettetek, mint a Jézus igája, szép és gyönyörűséges, lélekemelő, de felelősségteljes is, mert nagy részben tőletek függ, hogy a gyülekezetben mindenek ékesen és jó renddel történjenek. Egy szent érzésnek kell bennetek lenni, hogy őseitek tiszta hitét, valMisois buzgóságát, kegyes és sziemt életét soha nem engeditek kihalni kebletekből s Jozsué mondását folyton szemetek előtt tartjátok: Én és az én házam, tiszteljük az Urat. Bár református, egyházunk miniden gyülekezetében lennétek az az ev. só, mely áthatná, megújítaná közöttünk a régi vallásos és erkölcsi életet; vajha lennétek tiszta ev. világosság s mint Mózes égő csipkebokrából, úgy Isten szólna belőletek, szívetekből isi, hogy a gyülekezetek minden egyes tagja, úgy a buzgók, mint a lágymelegek, úgy a közönyösek, mint a hidegek), látván a ti jács elekedeteiteket. egyházunk s vallásunk iránti ragaszkodásitokait és áldozatkészségteket — jópéldátok által mindnyájan Istenfélelemre s hasonló tettekre buzdulnának s ekép dicsőítenék a ti mennyei Atyátokat!... Csak ne rettenjetek vissza a munkától, még ha félreértéssel, gúnnyal találkoznátok is, Istenben vetett hiteteket, bizodalmatokat soha el ne veszítsétek, nem feledvén: Akik