A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1926. július

- 51 — áz, hogy értékesebb, műveltebb, élő tagjaivá nevelődjünk az anya­szentegyháznak s ezt legeredményesebben emberi részről azok a nevelők munkálhatják, kik gyermekeink lelki világa kialakításán mély felelősségérzettel, Istenbe vetett alázatos hittel dolgoznak. A kálvinista tanító egyéniségére mult évi jelentésemben hosszasabban kitértem, az akkor előadott gondolatok után, mintegy önként vető­dik fel e tárgyal kapcsolatban az a rokonkérdés: hogyan állunk jelenleg e követelmény megvalósítása terén? Egyházmegyénk tanítósága néhány év aiatt úgyszólván tel­jesen kicserélődöit. E kicserélődés épen a mult iskolai évben volt a legnagyobb, amikor 15 állás, iskoláinknak közel 1/ 5-e új tanerőt kapott. Rövid egy-két év leforgása alatt a régi munkásoknak egész gárdája kb. fele, adott helyet új embereknek. A munkatérről le­lépők jobbára hosszú, több évtizedes, az egyházzal belsőleg össze­forrt munkásság után vonultak félre. Tisztes ősök hagyományain, egyházuk iránt hűséges szeretetben egész nemzedékeket neveltek fel. Az egyházra sorsdöntő jelentőségű, hogy a helyüket felváltó új gárda mily lelkülettel és célkitűzéssel lép nyomdokaikba? A nevelés és a kultúra szent ügyéért való lelkesedés, az egyházért lángoló szolgálatkész szeretet tüze hajtja-e őket legfőbb mozgató erő gyanánt ? Az iskoláinkban folyó munkásság alapos megfigyelése nem egységes képet nyújt. A tanítói karnak tekintélyes, számottevő része az elődök nyomdokain egész odaadással él hivatásának s ég a munka szeretetétől. Ugy az idősebb, mint az ifjabb nem­zedékből szép számmal vannak közöttük. De ezt örömmel meg­állapítva, ugyanazzal az őszinteséggel meg kell mondanom azt is, hogy nem mindenki tartozik ide, mert meg van, s ezt jólesőleg ismerhetjük el, jóval kisebb számban e tábornak az ellentéte is azokban az egyénekben, kik valószínűleg csak külső okok hatá­sára lépvén a tanítói pályára, a hivatottság szolgálatkészségét nem hozták magukkal s minden munkájukon bizonyos keiletlenség látszik; jobbára mellékes s nem egyszer hivatásukkal össze nem férő céloknak élvén. E két tábor valamelyikéhez tartozik legtöbbször a régieket felváltó új generáció, de az egészen fiatal, jellembelileg még tel­jesen ki nem forrott egyének között nagy számmal vannak, kik a két irány közt állva, többször ingadozva, végleg még nem válasz­tottak s jövőjük azon fordul meg: az elbocsátó intézet megtöl­3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom