A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1926. július
— 16 — Mintha a szélvihar, a földrengés és a tüz jelenéseinek esztendei után azt a halk, szelid szózatot hallanók, amelyet Illyés próféta a Hóreb hegyén hallott s amelyben az Urnák szavát ismerte fel, mig előbb a ttiz, a vihar s a földrengés jelenéseiben nem hallotta annak hangját. Mi a tüzet, vihart és földrengést jelképező világháborúban s az azt követő megpróbáltatásos időkben is az Urnák szavára ismertünk, az igazságosan itélő Bíróéra, aki azért sújtott le reánk, méltán megérdemelt bűneinkért az ítélet ostorával, azért vetett a szenvedések, gyötrelmek tüzes kohójába, hogy ott megtisztúljon lelkünk, mint ahogy megtisztúl salakjától az arany az olvasztóban s kitisztúl nagy viharok után a levegő. Most tehát, amikor már-már nyugodtabb, csendesebb idők kezdenek elkövetkezni, az a kötelességünk, hogy megtisztúlt szívvel és lélekkel, a romok felett új alkotásokat építeni vágyó akarattal, a fenszárnyaló hit lendületes erejével fogjunk hozzá Isten országa megépítéséhez a szivekben, a családi hajlékokban, a társadalomban, egyházban és hazában 1 . . . Hogy e kötelességeknek miképpen feleltünk meg az elmúlt év alatt, közelebbről egyházaink miképen teljesítették a rájuk rótt feladatokat: arról az egyházvizsgálati jelentésnek kell beszámolnia. Mint méltóztatnak tudni, főtiszteletü és méltóságos Püspök úr a mult évi egyházmegyei közgyűlés alkalmával, amikor őt körünkben tisztelhettük, azt a mindnyájunk lelkét örömmel eltöltő Ígéretet tette, hogy a folyó évben egyházmegyénk összes gyülekezeteit meg fogja látogatni. Amikor a folyó év elején értesítést kaptam Öméltóságától, hogy e kilátásba helyezett egyházlátogatást a húsvét és pünkösd közötti időszakban meg fogja ejteni: értesítettem az egyházakat, hogy ez évben a szokásos esperesi látogatás nem fog külön megtartatni, hanem a püspöklátogatásba fog belékapcsolódni. Az előkészületeket, Főpásztorunk minél méltóbban leendő fogadtatása céljából megtettük s szerte az egész egyházmegyében érthető örömmel s boldog várakozással néztek elébe a gyülekezeteink azoknak az ünnepélyes és hosszú időkre emlékezetesnek Ígérkező napoknak, amikor — az előző püspöklátogatás után 28 évre — megjelenik közöttünk, kerületünk hitben és tudásban gazdag püspöke, hogy bölcs atyai tanácsaival, lelke gazdag