A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1918. július

8 és pénzen megvásárolt hamis próféták által terjesztett társadalmi rendet, jogrendet, hitet és magyar erkölcsöket végpusztulással fenyegető veszedelmes jelszó és megrontásunkra törő hamis eszme. Sőt, mi tán a legszomorúbb, hogy a lojalitásáról és királyhűségéről hires magyar nemzetben is akadtak olyanok, kik meggondolatlanul és könnyelműen hallgatták meg, sőt tán terjesztették is azt az ellenség által célzatosan felénk dobott lehetetlen kósza hirt és gaz rágalmat, mely a becsületét érintené annak a férfiúnak, kit alattvalói szeretet vesz körül s kinek homlokát a szent borona ékesiti — s hitvesének, kinek vállát szent István palástja érinté. Nem-e veszedelmes és elszomorító tünetek ezek uraim, s ha ezek továbbterjednének, nem volnának-e alkalmasak arra, hogy meghiúsítsák a learatását azoknak a gyümölcsöknek, melyeket hős katonáink dicső és önfeláldozó küzdelme vetett el és mely százezrek elfolyt vérével öntözött talajból sarjadzott. Ezeket látva s felfogva, uraim, mindannyiunknak egyértelmüleg kell felkiáltani a költővel: „Az nem lehet, hogy annyi sziv hiába onta vért, hogy fájdalmában annyi hü kebel szakadt meg a honért." Nekünk mindannyiunknak vissza kell térnünk a hithez, az Istenhez, vissza kell Istenéhez vezetni a mi népünket, ki kell küszöbölni a szivünkből az annyira elhatalmasodott ör.zést, anyagiságot, hűnek kell maradnunk a magyar erkölcsökhöz, a magyar becsülethez s hazaszeretetünknek, a régi tradiciókhoz méltóan, önzetlennek kell lenni! Szívleljük meg ezt uraim s hirdessük ezt mindenütt, legyen a mi jelszavunk, a mi énekünk, a mi imádságunk az a régi kálvinista zsoltár: „Erős várunk a mi Istenünk". Ha mindezt megértjük és mindezt hirdetjük, ezzel visszaadjuk népünk lelki nyugalmát és a mult idők dicsőségét biztosítjuk egy szebb, egy boldogabb jövő számára. Kívánom, hogy igy legyen s ezzel mai közgyűlésünket megnyitva, munkánkra Isten áldását kérem! Tudomásul vétetik.