A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1918. július
57 után 30 K, két tantárgy után 60 K. Ez a vizsgálati dij a tanári kart illeti Az igazgatótanács felhatalmazta a tanári testületet, hogy az egyetemes konvent határozata értelmében járjon el. Tudomásul bejegyeztetik. i) Ugyanazon ülésben igazgató jelenti, hogy a csurgói jegyzői hivatal 896|1918. sz, április 29-én kelt átiratára április 30-án 528. szám alatt jelentést küldött, melyben kifejtette, hogy a csurgói ref. főgimnázium kára az által, hogy az internátus katonai kórház céljaira lefoglaltatott, a honvédelmi minisztérium 363.105. 1916. 20|b. számú rendelete alapján kiküldött bizottság megállapítása szerint 1914. október 10-től 1916. dec. 18-ig, a bizottság ülésezése napjáig, az épület és bútorokban 7010 K volt. Azon jövedelem pedig, mely a főgimnázium fentartására szolgált, de amióta a főgimnázium elesett az intesnátus átadása által, 6991 K 6 f. 1916. december 18-tól pedig 1917. juüus 15-ig, mikor az internátus rendeltetésének visszaadatott, a főgimnáziumi pénztár kimutatása szerint a főgimnázium vesztesége 37 0 K 8 f. S igy a főgimnázium az által, hogy az internátus épülete a vöröskereszt egyesület részére hadi kórháznak lefoglaltatott, 1914. október 10-től 1917. julius 15 ig 17731 K 14 f. veszteséget szenvedett, amibe nincs beszámitva az a veszteség, ami az által érte, hogy az internátus átadása folytán az intézet évi 30—40 tanulót veszitett. A visszaadás alkalmával a vöröskereszt egyesület adott ugyan 1600 K-t fertőtlenítés, padlómosás és meszelésre, ami azonban alig volt elégséges e munkí latok teljesítésére, a kőmives és más napszám hallatlan ára miatt. Az ig. tanács a jelentést tudomásul veszi s bejelenti a közgyűlésnek. Tudomásul vétetik.