A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1918. március

6 téí nélkülözése, gyötrelme és hidege által agyonsanyart, kiéhezett és fázó, nagycsaládu szegény ember, ki a tél végén vigasztalást keresendő, kitekint fűtetlen odúja ablakán s bár az első pereben elkeseredetten húzódik vissza, mikor látja, érzi, hogy változatlan erővel sivít az északi szél és tombol a tél vihara, mégis megkönnyebbülten sóhajt fel, ha gondolkodni kezd és a naptárra tekint, mert kétségtelen biztossággal megállapíthatja abból, hogy a tél vége közéig s közel van a várva-várt üdítő tavasz, melynek langy fuvalma és derült napsugara reményt, vigasztalást és örömet okoz a szegény embernek is, mert hisz a nyomor, a szenvedés enyhülését jelenti. Ha mi a még mindig tomboló világháború eseményeit mérlegeljük, nem-e olvashatjuk ki abból is, ugy mint a naptárból a tavasz közeledtét, hogy vége felé közéig a háború tele és kétségtelenül közeledik hozzánk a tavasz áhított melege, a várva-várt béke kora Nem-e ezt jelenti, ezt mutatja az a tény, hogy megrontásunkra törő gálád elleneink táborában megszűnt az egyetértés és egymás után válnak ki elleneink szakadatlannak látszó láncolatából az egyes láncszemek, egymás ellen fordulnak a volt szövetségesek t egymást marcangolják azok. Nem-e látjuk, hogy a négy évvel ezelőtt vándorútra kelt s tőlünk elszállt békegalambjaink, melyek távozása után oly elhagyatott, oly rideg volt a tiszta, derült falusi ház udvarán az üres galambdúc, az árva eresz alatti meleg fészek, most, mikor várva-várjuk a tavasz közeledtével a gólyát, a fecskét, visszatérnek hozzánk ismét az elhagyott fészkek szelid lakói, a galambok is, — hisz az a legkisebb, legfiatalabb kis madár itt ül már meleg fészkében és pihegve élvezi a hosszú ut nehéz fáradalmai után a béke nyugalmát, — de alig két napja megérkezett, hála a mindenhatónak, onnét a messze északról is az a másik galamb, sőt itt röpköd már elkészített fészke körül a harmadik is, mely Erdély bércein át repült hozzánk s ha még kerülgeti is a fészkét, nyugodtak lehetünk, mert tudjuk, hogy az a madár, mely elhagyott fészkéhez visszatér, beleszáll az abba, ha vásott gyermek módjára el nem ria ztjuk s majd egymás után megjön a többi s akkor eljön a régen nélkülözött béke korszaka. De ne gondoljuk uraim, hogy a béke beköszöntésével, a gond nélküli, édes pihenés vár reánk; akkor jön a mi igazi munkánk, akkor kell eltakarítanunk a háború ramjait, akkor kell a rombolás után újra építenünk s akkor kell a pusztítás után alkotnunk. Ehhez reánkváró nagy munkához nagy erő, nagy elszántság és nagy bölcseség kell, — le kell vonnunk az események konzekvenciáit s tapasztalatainkat összegyűjtve és a jövő életre értékesítve kell munkálkodnunk. Vegyük észre, lássuk meg uraim azt a veszedelmet, mely ha nem védekezünk ellene, végromlással fenyegethetné a békés világot is, nem-e lát-