A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. október

jézus igéje él. Ezt maga mondta, Mikor bőszülten törtek ellene S bár a gonoszság kinhalálra vonta, Felpattant mégis sirja fedele. S csengett az ige ismét lelkesen : Ki benne hisz, nern Írni meg sohasem. És elvitték az igét sierte-széllye! A hü harcosok, az apostolok, Nein gondoltak máglyával, börtön-éjjel, Az ő világuk lelkükben ragyog ! Elégették bár a szent könyveket: Megölni az igét nem lehetett! Majd észrevétlen köd borult reája, Megdermedett, akár a tetszhalott; De kezdett zúgni keltés harsonája: Wald Wikliffe és Husz kelj föl-t harsogott A nagy hajnal már elközelgetett, Mely lelki új teremtést hirdetett: 1 S elhangzik im kalapács koppanása Wittenbergi nagy templom ajtaján, Mint villám tün fel ige ragyogása Nagy Luthernek beszédes ajakán, Tűzzel hirdeti: örök az ige ! Es fogadást tesz hű védelmire. Svájc felől is fény villan a sötétben, Ott harcos Zwingli ajka mennydörög, Kardot is ragad kézbe szent hevében S vérrel áztatja a honi rögöt. Jól tudta, hogy csak a test veszhet el, A szellem él és annak győzni kell! Majd jön Kálvin és a többi nagyoknak, Lelkes küzdőknek hosszú, szép sora, Kik megannyi csilagokként ragyognakl S nagy lelkük új világot afkota. Az ige újra élt, feltámadott ! S öröm köszönté a kelő napot!