A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. március

— 15 — jutott családnak keserűségére és fájdalmára. Osztozzunk azért velük a bánatban és fájdalomban, hadd legyen nekik könnyebb a sorsnak sujtolása, hadd legyen elviselhető szenvedésük. Ugy sem adhatunk mi nekik egyebet, mint a mély részvétet, s kegyeletünknek őszinte kifejezését. Majd a gondviselő isten, a mi jóságos menyei atyánk megvigasztalja a keserűségre hivatott lelkeket s begyógyítja a vérző sziveket. Te pedig korán elhunyt, hősies halált halt ifjú társunk pihenj édesen, aludj csendesen — a nemesen megvívott harczok után — az idegen földön, sirod mély ölében. Nem magad vagy ott, fölötted lebeg nemcsak a szerelmeseidnek a lelke, hanem egész nemzetünknek védangyala, őrt állva bemoliosult sirhalmod felett, hogy álmaidat soha semmi meg ne zavarja, nyugodalmadat senki meg ne háborítsa, hanem édesen szenderegve várd meg a boldog örök életnek, a feltámadás nagy napjának dicsőséges hajnalát, a mely fényt áraszt rövid földi pályafutásodra, s elnyered megváltódtól jutalmadat, az idvességnek hervadatlan koronáját. Emléked felejthetetlen s örökre áldott lesz közöttünk. 2. Vida Dániel volt szilvásszentmártoni tanító éltének alkonyán, 65 éves korában, rövid szenvedés után szenderült jobb létre, mult év szeptember 4-én. Fáradhatatlan szorgalmú tanitó volt, s nehéz tisztét — mint praeoráns tanító — élte utolsó pillanatáig hiven teljesítette. Egész élete a küzdelmeknek lánczolata volt. 8 gyermeket nevelt fel példátlan áldozatok mellett, szűkös, nyonimasztó szegénységben. De az isten, akinek hűséges szolgája volt, megsegítette minden szükségében, adott neki erőt, hogy vállai megbírják az élet nehéz keresztjét, adott neki bizodalmat, hitet, hogy meg ne tántorodjék az isteni gondviselésben. Ez tette lehetővé, hogy nagy családját fen tudta tartani. Most kidűlt a ház oszlopa, elment a kenyérkereső, eltávozott a családfő, aki még az atyai szorongató szükség idején is, igaz szeretettel ölelte keblére szerelmeseit. Vajon ki lesz most pártfogója, fentartója annak a gyámoltalan özvegynek, annak a 8 árván maradott gyermeknek ? Gyarló emberi kérdés, amelyre a felelet elakad torkunkon. De az isten megadja a felemelő, vigasztató választ, a mikor igy szói biztatólag: Én vagyok az özvegyeknek őrizője és az árváknak atyja, én bennem vessétek minden reménységteket. Igen, istenbe vessétek ti elesettek bizodalmatokat, ő nem felejtkezik el rólatok. A ki a holló fiakat táplálja, a ki a mezei liliomokat ruházza, nem hagy el titeket sem, a kik sokkal drágábbak vagytok szemei előtt. Ez legyen a ti egyedüli vigasztalástok. A jó atya példáját követve minden reménységteket az Urba vessétek. Soha el ne feledkezzetek róla a sötét gyász napjaiban, hogy ő se felejtkezzék el rólatok. Szemeiteket ő reá függesszétek, hogy ő is őrködjék felettetek, s kegyelmét, áldását irgalmasságát árassza reátok.