A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. március

— 13 — Mint embert puritán egyszerűség jellemzi. Világos gondolkodás, igaz­ságérzet; a jogok és kötelességek helyes felfogása, ezeknek védelmezésében és teljesítésében erős, elszánt akarat; az igaznak ismert eszméknek keresztül­vitelében, megvalósitásában fáradhatatlan tevékenység; vele, egyéniségével összeforrt ezen tulajdonságai emelték ki magasra az átlagos színvonal fölé. Irodalmi téren is munkálkodott; a vallásos nevelés, oktatás, közgazdaság ügyének előbbvitelére több kisebb-nagyobb munkái, értekezései jelentek meg lapokban, füzetekben s ezekért pályadijakat is nyert. A közbizalom több téren tisztelte meg s ruházta fel megbízatásokkal, amelyeket mindig hiven teljesített megbízóinak teljes megelégedésére. Volt a tanítói segitő egyesületnek hosszú éveken át elnöke, választmányi tagja. Egyházmegyénk közgyűlésének tanitóképviselője. A vármegyei tanitó egyesü­letnek is tevékeny munkás tagja volt, s általános köztiszteletben részesült. Nem az esztendők hosszú sora, hanem az a gyógyíthatatlan betegség, — amely több mint 40 évvel ezelőtt fészkelte be magát testébe, s amelytől a legnagyobb áldozatok mellett sem tudott megszabadulni, — kényszeritette a nyugalomba menésre. De igéretét nyertük, hogy ezután is munkás tagja lesz egyházunknak s a társadalomnak. Óhajtjuk és várjuk ezen Ígéretének megvalósítását, ami nem is fog elmaradni. Adja az isten, hogy jól megérdemelt nyugalomban kipihenhesse hosszú, munkás életének fáradalmait, s találjon gyönyörűséget tevékeny életének emlékeiben, szép és nagy családjában, jóbarátaiban, mindenek felett a szel­lemi munkálkodásban. S most, mikor tőle — hivatalától való megválása­kor — bucsut veszünk, kívánjunk szép, csendes, boldog, hosszú életet .,. Intézkedést igénylő előterjesztések. 1. Egyh. törv. VII. t.-cz. 11. §-a értelmében az egyházmegyei orsz. ref. lelkészi nyugdijbizottság az elnökségből és 2 lelkészi, 2 világi tagból áll. Egyik világi tag meghalt, a másik már harmadik éve hadiszolgálatot teljesit. Kérem a közgyűlést egy rendes és egy kisegítő póttag választására. Azt hiszem, hogy a katonai szolgálatot teljesítő tag nem lesz hosszú ideig aka­dályozva kötelessége teljesítésében s a rendes tagsági helyét a bizottságban elfoglalhatja­2. Egyházmegyénk világi számvevője meghalt, kérem helyette a válasz­tás elrendelését. 3. Az esperesi irodában, sőt az egyházmegyei levéltárnok ur jelentése szerint, a levéltárban sincs hely az okmányoknak és iratoknak elhelyezésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom