A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1916. július

— 6 — sokaságával: szent, szent, szent a seregeknek ura, istene, teljes a menny és a föld az ő dicsőségével. Amen. Az ima után ngs. e. m. gondnok ur a következő megnyitóbeszédet tartotta: Nagytiszteletü Esperes Ur! Tekintetes egyházmegyei közgyűlés! A magyar ember szive, a magyar ember lelke, ha telve van érzéssel, száll, repül mint a csapongó emberi képzelet, mint a repülő dalos madár, — száll, repül oda és addig a hol és mikor megértő szivekre, méltánylásra talál. Telve van most az én szivem, de minden magyar ember szive érzéssel, mert hiszen pár nap múlva lesz 2 éve annak, hogy dul a világháború s oly, még sohasem volt történelmi események részeseivé lettünk, melynek nincsen fpárja a világtörténelemben s amilyen az emberi phantazia soha sem lett volna képes elképzelni, elgondolni, — 2 éve annak uraim, hogy szakadatlanul ömlik a gyászoló özvegyek és árvák könnye, 2 éve annak, hogy patakzik a harcmezőn legjobbjaink piros vére. A kétségeskedés a bizakodással, az aggodalom a reménykedéssel felváltva töltik be minden magyar ember szivét. S mikor az én szivem is ily érzésekkel van telve, természetes, hogy ide száll az önök közé, ebbe a gyülekezetbe, mert hiszen mi, e gyülekezet tagjai egyek vagyunk, egy a mi hitünk, egy a mi hazaszeretetünk s ezért önök között találok én megértő sziveket s önök között reménylek méltánylást! Nem szándékom e percben részletesen mérlegelni a harctéri helyzetet, mert hiszen ma a harci események természetszerű labilitása folytán sokak szivét tán inkább az aggodalom érzése uralja, az én szivemben azonban ma is a jó eredménybe vetett feltétlen hitem és erős bizakodásom foglalja el a fő helyet. Mert ha az eddigi harcok összeredményeit mérlegeljük és tesszük a serpenyőbe, ugy be kell látnunk, hogy a mérleg ma is