A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1914. június

— 10 — Az elmúlt évben először vizsgálván meg ezen egyháza­inkat, azoknak anyagi ügyeiről, az iskolák állapotáról, a népesedési mozgalmakról, a hivek valláserkölcsi és hitéleté­ről, úgyszintén az egyházhoz való ragaszkodásukról és ál­dozatkészségükről tüzetesen beszámoltam, most ezekről szük­ségtelennek tartom újólag jelenteni, mivel változást nem ta­pasztaltam. Csak a mely dolgok elintézést igényelnek és a­melyek ezen egyházaink fejlődését, virágzását gátolják, azok­ról fogom jelentésemet röviden előterjeszteni. 1. Brekinjskánál meg kell említenem azt a szomorú ese­tet, hogy midőn adócsökkentési segélyért kérelmezett, s a bizottság 1250 koronát megállapított, a konvent minden­féle levonásokkal — a segélyt 39 koronában állapította meg. Ha más egyháznál történt volna ezen leszállítás, talán érthető és elviselhető lett volna, de egy miss, egyháznál, hol a hivek 20—30 km. távolságban, szétszórtan élnek s nagy egyházi adóval nem terhelhetők, mert eddig sem viselték, teljesen érthetetlen; mert igy az egyházi adócsökkentés nem az egyházi adó leszállítását, hanem annak felemelését ered­ményezte. így nem lehet miss egyházat fentaríani. Minden­esetre módot kell keresni s találni a segély felemelésére. 2. U/janik egyházban máj. 1-én Prohászka Ferencz cseh missiói lelkész ur — a csehországi ref püspök ur bizo­nyítványai alapján — a főt. és mélt. püspök ur hozzájáru­lásával, állomását elfoglalta, az egyház ügyeit, kormányzatát ideiglenesen vezeti, s ha a horvát kormány az anyakönyvek vezetésére — mivel ott polgári anyakönyvezés nincsen — az engedélyt megadja, ugy ezen egyházunk ismét anyaegy­ház jellegével fog birni. 3. Daruváron mindent rendben találtam, a vallásvizsgán jelen voltam, s igen szép eredmény volt. Itt csak az a baj — a mit már esperesi jelentésemben is említettem, — hogy a lelkészi dijlap rendezetlen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom