A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1912. július
'26 teik nem felelnek meg belső érzelmeiknek, s nem szivük teljességéből szólott szájuk. Ez a nagy fogyatkozás és gyarlóság most is megvan a társadalomnak — ugy szólva — minden rétegében ; tehát ha valláserkölcsi- és hitéletnek külső nyilvánulásait szemléljük és vesszük számba, hogy ezekből következtessünk a bensőre, s ezekből alkotjuk meg azoknak képét, akkor mindig beszámitandónak kell venni ezt a gyarlóságot is. Egyházmegyénk gyülekezeteiben az összegyűjtött adatok szerint leszámítva a leszámitandókat — a valláserkölcsi életet elég tűrhetőnek lehet mondani, különösen ha az eddig mondottakhoz hozzávesszük azt is, hogy a most uralkodó korszellem amely szinte elragadja ugy az egyes osztályokat és társadalmi köröket, mint az egyes egyéneket, — s viszi az egész emberiséget — tisztelet a csekély kivételeknek, — a földi javak részére, a mammon imádása, a hiúság, a feltétlenül érvényesülni akarás és az előre törtetés utján: nagy kísértésnek teszi ki a hivő lelkeket, s nehezítik a valláserkölcsi- és hitéletnek felvirágozását. Lássuk meg ezek után a valláserkölcsi és hitéletnek külső nyilvánulásait számokban kifejezve : 1. Isteni tiszteletek látogatása. Példás: 3. Népes: 11. Jó: 28. Rendes: 10. Emelkedő: 1. Kielégítő: 9. Dicséretes : 5. Közepes : 6. Tűrhető : 3. Gyér két egyházban. Ezenkívül van olyan belyegyzés is, hogy ünnepeknek télen jó, máskor gyenge: 4 egyházban. Majdnem ugyanazon adatok, mint az elmúlt évben, ami azt mutatja, hogy ha hanyatlás talán nem tapasztalható is, de előrehaladás feltétlenül nincsen, s ezen a téren stagnálás van. Ez pedig elszomorító, mert a keresztyénségnek folytonosan, megállás nélkül törekedni kell előre a jóság, szeretet, igazság, vallásosság és istenfélelem ösvényén mindaddig, amig eléri a célt, amelyét üdvözítőnk ezen szavakkal tűzött elénk : „Legyetek tökéletesek mint a ti mennyei atyátok tökéletes." 2. Az át- és kitérések száma ha valami kevés javulást mutat is, de az sem kielégítő : Áttért hozzánk: 13; Kitért tőlünk: 28. — A kitérésnél megjegyzem, hogy Nemeskében 8 felnőtt férfi felekezetnélkúiivé lett. Az ok nem lehet más, mint a két társegyház Nemeske és K,istamási örökös gyűlölködése egymással. Azt hiszem, számuk nem fog növekedni,