A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. július

— 20 — kájának eredményét, igy szólhat: Most már örömest halok meg, mert látom, hogy nem hiába éltem és munkálkodtam. A legtöb­ben csak akkor tudjuk meg, hogy hivek voltunk a ránk bízottak­ban, mikor ama más világban igy szól hozzánk amaz örök biró. „Jól vagyon jó és hű szolgám, a kevésen hiv voltál, többre bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe." Végezzük hiven, lelkiismeretesen kötelességeinket, forgolód­janak a pásztorok a nyáj örizetében, az apostolok az igének hirdetésében, a tanítók a tanításban, az elöljárók a gyülekezetek kormányzásában, s legyen különösen gondjuk az egyház vetemé­nyes kertjének plántáira, ezeket neveljék jó reménység hite alatt a többit bizzuk az úrra, vessük gondunkat reá, mert csak a munka a mienk, de az áldás istené. Meg is adja. Lehetetlenség, hogy a szakadatlan jó és nemes munkának ne lenne foganatja ! Hiszen a csöppviz kivájja a kőkemény sziklát hosszú évek múlva ! Eljön az idő, mikor az emberLég érzelme, gondolata meg­változik, megnemesedik ; s az igazi szeretetben, az igazságban és az irgalom munkáiban találja fel örömét, boldogságát. Eljön az idő, mikor munkánk gyümölcse megérik, de isten országában más a magvető, más az arató. Ez serkentsen bennünket kitartó, nemes munkálkodásra. A valláserkölcsi életre vonatkozó statisztikai adatok is e szomorú állapotról tesznek tanúságot. 1) Isten tiszteletek látogatása: Példás: 3: Népes: 9; Jó 27; Elegendő: 10 Rendes: 12; Dicséretes 7. Közepes : 8, Emel­kedő 1 ; Hanyatló : 3 egyházban. A mult évben ezen bejegyzés találtatott egy egyházban. Korszerű. Ez évben kimagyaráztattam magamnak értelmét, a mely szerint a korszerű isteni tisztelet lá­togatása következő; A sátoros ünnepeken népes, közönséges va­sárnap délelőtt igen gyenge ; délután semmi. Hétköznapokon soha senki nincs* S ez évben már 2 egyházból kaptam ilyen feleletet. 2) Az út-és kitérések aránya szinte megdöbbentő. Hozzánk áttért; 9, tőlünk kitért: 26 ; majdnem háromszor annyi. Az okát tudjuk, a felsorolt adatok bőven beszélnek; K'fért Kaposváron 7 ; S.-Jádon 4 ; Hobol, K o mlósd, N. Kanizsa, N. Bajom, Szenna, Hencse, egyházakban 2 2. Tehát a szórványos helyeken és vá­rosokon nagyobb mérvű a kitérés. Ezen nem lehet segiteni, mert a lelkészek nem látogathatják a távoli szórványokban lakó híve­iket, hogy azoknak szándékéról értesülve volna előre, s mikor már a 2 tanúval megjelenik először, azután nehéz a távozni akarót

Next

/
Oldalképek
Tartalom