A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. július

— 18 — folyton korcsosodik, elsatnyul, testben lélekben egyaránt. Semmi magasztosabb, nemesebb ügyek iránt nincs fogékonysága. Ifjúsági egyesületek alig-alig létesíthetők, mert itt a lelkiekben kellene nemesedni, gyarapodni : de ettől idegenkednek. Mulató helyek, vendéglők, tekepályák, kártyabarlangok tele vannak vasárnaponként, mig a templomok üresek. Ha talán a szülők intik, feddig őket a rossz útra térés miatt annak nincs semmi haszna mert a gyermeki szeretet engedelmesség ma már elvont fogalmak, puszta szavak, a valóságban alig találhatók. Bizony próféta szerű ihlettel kiáltott fel hajdan nagy költőnk: »Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága, Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága. Jaj az ilyen kertnek." Bizony jaj az Ur veteményes kertjének is, melyben ilyen plánták növekednek.! Elfogódik az ember lelke, ha elmerül ezen gondolatokban s azon tűnődik, vajon miként lehetne ezen segíteni ? Van-e valami orvos szer, mely gyógyítani tudná e nagy betegséget?! A testi nyavalyák ellen van orvosság fűben fában, de az erkölcstelen életnek, a hitetlen léleknek csak. a vallásban volna a gyógyszere, ha a beteg, örömest nyúlna hozzá, ha érzi rettenetes baját. De éppen ez a jellemző tünete a mai kornak, hogy a vallást akarja lehetetlenné tenni, s annak munkásságát megbénítani. Sajnos, hogy a jobb jövendő reményében csalódtunk. Próbálkozunk küzdeni a veszedelmes ár ellen, megfeszítjük minden erőnket, de ugy látszik, hogy lehetetlen szemben usznunk az áradattal. Azonban nem szabad csüggedni, annyival, kevésbé kétségbe esni, ha talán egyszerre nem látjuk is sikerét r.ehéz és fáradságos munkánknak. A mi általunk — az emberi szivekbe - - elvetett magvaknak kikelési ideje egy ember öltő idő. Nagy szerencse, boldog ember az, ki az élet alkonyán meglátván munkájának eredményét, igy szólhat: Most már örömest halok meg, mert látom, hogy nem hiában éltem és munkálkodtam A legtöbben csak akkor tudjuk meg, hogy hivek voltunk a ránk bízottakban, mikor ama más világban igy szól hozzánk amaz örök biró: „Jól vagyon jó és hü szolgám, a kevésen hiv vollál, többre bírlak ezután, menj be a te uradnak örömébe." Végezzük hiven lelkiismeretesen kötelességeinket, íorgolód janak a pásztorok a nyáj örizetében, az apostolok az igének hirdetésében, a tanitők a tanításban, az elöljárók a gyülekezetek kormányzásában, s legyen különösen gondjuk az egyház veteményes kertjének plántáira, ezeket neveljék jó reménység hite alatt a többit bizzuk az úrra, vessük gondunkat reá, mert csak a mun-