A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1910. július
— 77 f— A kgyülés a főgymnásium kiváló növendékének emlékére tett ezen alapítványt köszönettel elfogadja s határozza, nogy a takarékpénztári betétkönyv a pénztárba helyeztessék el. Az ig. tanács az alapító levél beszerzéséről és a pénztárban való elhelyezéséről fog gondoskodni. 10. Igazgató jelenti, hogy az intézet udvarát bezáró kerítés nagy része teljesen tönkre ment, a tornacsornok tetőzete nagyon megrongálódott s a dr. Horváth József, tanár féle lakás mennyezete megrepedezett, felhatalmazást kér, hogy a gazdasági tanács elnökével együttesen megcsináltathassák a bebutorzási alap terhére. Az ig. tanács megbízza a fögymn. igazgatót és a gazd. tanácselnökét, hogy a szeptemberi ülésre a kerités és a dr. Horváth féle lakás megcsináltatására nézve költségvetést készíttessenek, a tornacsornok tetőzetének még a nyár folyamán való megcsináltatására az egyh.-megyei kgyülés adja meg a felhatalmazást. A kgyülés felhatalmazza és utasítja a főgymn. igazgatót és a gazd. tanács elnökét, hogy a tornacsarnok tétőzetét szept. I— ig rendbe hozassák. 11. Igazgat) a bent lakó tanárral együttesen ingyenes bentlakókul az 1910 — 11. iskolai évre ajánlják: Jávory Nándor VI. Peti Lőrincz II. lelkész és Deák István VI. Vecsey Ferencz IV. tanitófiukat, kik eddig is élvezték s tanulmányaikban kellő előmenetelt tanúsítottak s maguk viselete ellen sincs kifogás. Ingyenes helyet kértek még: Horváth Imre és Qéza, Varga László lelkész fiuk, Balogh Árpád Fördös Lajos tanitó fiuk, Foglos János polgár fiu. ^ Az ig. tanács az ingyenes helyekre tett javaslatot elfogadásra ajánlja. Elfogadtatik. 12. Igazgató jelenti, hogy a köztartásban szakácsnői és gazdai állásra pályázat utján Bognár Józsefet és nejét Tóth Jozefát alkalmazta a köztartást vezető tanárral egyetértően. Nevezettek ez ideig a bonyhádi főgymnásiumban működtek és onnan kiváló szolgálati bizonyítványt kaptak. Az ig. tanács bejelenti az egyhm. kgyülésnek' Tudomásul vétetik. 13. Olv. Trencsény János ellenőr és Sárközy Vincze pénztáros együttes kérvénye 200 -200 korona drágasági pótlék megadása tárgyában.